Csütörtökön újra pályán női kézilabdázóink

Az Alba Fehérvár már megmutatta oroszlánkörmeit, ám így is Szilágyi Zoltán tanítványai várhatják esélyesként a csütörtöki ütközetet.

0

dvsc_dkka_2021-300x177 Csütörtökön újra pályán női kézilabdázóinkFotó: Kovács Péter

Tessék választani! A Magyar Rádió egykori népszerű műsorával ellentétben ezúttal nem zeneművek, hanem sportesemények közül választhat a debreceni közönség december 30-án, csütörtökön délután. 17 órától a férfi kosarasok, míg 19 órai kezdettel a jégkorongozók vívnak hazai mérkőzést, a kettő között pedig női kézilabdázóink is pályára lépnek, Szilágyi Zoltán tanítványai az Alba Fehérvár együttesét látják vendégül a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Abban a Hódosban, amely immár fényárban pompázik, elkészült ugyanis a korszerű, minden igényt kielégítő világítás, ez csütörtökön debütál majd a nagyközönség előtt. A debreceni szimpatizánsok persze abban reménykednek, hogy kedvenceik is tündökölnek majd a pályán, amire minden esély megvan, a bajnoki szünetben ugyanis gőzerővel dolgoztak a lányok, négyen a magyar válogatottal a világbajnokságot is megjárták, a Kisvárda elleni főpróba pedig kitűnően sikerült. Azzal a tizennégy gólos sikerrel a fehérváriak ellen is kiegyeznénk, s talán még a felével is, hiszen Józsa Krisztián csapata nagyságrendekkel jobb erőkből áll annál, mint amit a tabella mutat.

Az Alba 2-2-5-ös mérleggel a 11. pozíciót foglalja el, míg a mieink hét győzelemmel és két vereséggel a negyedikek, de egy csütörtöki sikerrel a dobogó alsó fokára is felléphetnek, megelőzve a két meccsel többet játszott Mosonmagyaróvárt. Riválisunk több szoros összecsapást is maga mögött tudhat, a Szombathelyet és a Kisvárdát legyőzték, a Győr ellen pedig szépen helytálltak, ötgólos vereséget szenvedtek. Ennek ellenére a DVSC SCHAEFFLER várhatja esélyesként az ütközetet, lányaink azzal a céllal lépnek pályára, hogy szépen búcsúzzanak a 2021-es naptári esztendőtől.

Női kézilabda NB I, 10. forduló

DVSC SCHAEFFLER – Alba Fehérvár

12.30. 18:00, Hódos Imre Rendezvénycsarnok

P.G.