Fotó: deac.hu
Nincsenek könnyű helyzetben a DEAC férfi kézilabdázói, az NB I/B alsóházi rájátszását követően ugyanis csak az első négy helyezett játszhat osztályozót a bennmaradásért, a többi hat gárda automatikusan búcsúzni kényszerül a másodosztály küzdelmeitől. Ennélfogva égető szükségük van a pontokra a debrecenieknek, akik vasárnap este a sereghajtó Pécsi VSK otthonában léptek pályára győzelmi reményekkel.
A házigazda azonban nem adta olcsón a bőrét, a pécsiek öt perc elteltével már 4–1-re vezettek, a hazai kapuban ugyanis Szilágyi Benjámin bravúrt bravúrra halmozott, s a kapufa is többször kibabrált a mieinkkel. A felzárkózást István Péter góljaival kezdtük meg, 6–6-nál pedig utolértük vendéglátóinkat, de a vezetést sokáig nem tudtuk átvenni. Breuer Marcell kiállítását kihasználva, negyedóra elteltével igen, Illés Tamás vezérletével kerültünk előnybe a mérkőzésen először (9–10), időt is kért a rivális szakvezetője. A Pécs rendezte sorait, s a félidő hajrájában rákapcsolt, fegyelmezett védekezéssel az egygólos hátrányból egygólos előnyt kovácsoltak a baranyaiak, a szünetben 15–14-es állást mutatott a komlói csarnok eredményjelzője.
A térfélcserét követően érkezett Maródi Ádám a debreceni kapuba, de továbbra is potyogtak a gólok, felváltva vezettek a csapatok. Egészen 20–20-ig, ekkor ugyanis a pécsiek csaknem negyedórás(!) gólcsendjét kihasználva ellépett a DEAC, az egyetemisták úgy szereztek sorozatban öt gólt, hogy közben hétméterest is hibáztak. Innen már nem volt visszaút a házigazdának, Bíró Imre alakulata taktikus, fegyelmezett játékkal őrizte kiépített előnyét, s végül hatgólos, 30–24-es győzelmet aratott a sereghajtó baranyaiak otthonában. A DEAC ugyan maradt a hetedik helyen, de tartja a lépést az élmezőnnyel; szombaton a Komárom érkezik a DESOK Sportcsarnokba.
Férfi kézilabda NB I/B, alsóházi rájátszás, 4. forduló
Pécsi VSK – DEAC 24–30 (15–14)
DEAC: Mándi, Maródi – István P. 7, Illés 5, Bíró Á. 3, Mucza, Gidai 8 (3), Pethő 6 (1), Hornyák Z., Fábián 1, Mórucz, Péter D., Kathi, Szolnoki, Bakó
P.G.




