Fotó: DVSC Kézilabda
Féltávnál járnak a női kézilabda NB I küzdelmei, a DVSC SCHAEFFLER együttese tizenhárom fordulót követően a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán. A gárda vezetőedzője, Szilágyi Zoltán a klubhonlapon úgy fogalmazott, saját kezünkben van a sorsunk a bronzérmet illetően, amennyiben a bajnokság második felében is hasonlóan teljesít az együttes, odaérhet a dobogó harmadik fokára.
Elsőként a Kisvárda otthonából kellene elhozni a pontokat péntek este, ami nem tűnik lehetetlen küldetésnek, a szezonban eddig ugyanis rendre legyőzte a Loki szabolcsi riválisát, a bajnokságban és felkészülési mérkőzéseken is a debreceniek bizonyultak jobbnak. Vendéglátóink hat győzelem és vereség mellett egy alkalommal döntetlent játszottak, így a középmezőnyben tanyáznak, a tabella hetedik helyéről várhatják a pénteki ütközetet.
Az erőviszonyok alapján a mieink tűnnek esélyesnek, ám januárban megmutatta a Kisvárda, hogy miért nem szabad lebecsülni: hazai környezetben az Érdet és a Dunaújvárost is legyőzték a szabolcsiak, idegenben pedig az MTK Budapest otthonából távoztak értékes ponttal. A Loki a Vasast a vártnál nehezebben tudta felülmúlni, majd Győrben érvényesült a papírforma, nem volt esélyünk a Bajnokok Ligájában is érdekelt Rába-partiak ellen. Ezúttal Tamara Radojevicsre, Udvardi Laurára és Dombi Lucára kell nagyon figyelnünk, amennyiben őket sikerül kikapcsolnunk a játékból, a Hódos után saját közönsége előtt is legyőzhetjük a Kisvárdát.
Női kézilabda NB I, 14. forduló
Kisvárda Master Good SE – DVSC SCHAEFFLER
Kisvárda, Városi Sportcsarnok, 02.11. 18:00
P.G.