Fotó: DVSC Kézilabda
A debreceni utánpótlásnevelés minőségét bizonyítandó hosszan lehetne sorolni a példákat, a veretes névsor pedig újabb játékossal bővülhet, Panyi Annával ugyanis csütörtökön két és fél évre szóló szerződést kötött a DVSC SCHAEFFLER. A tizenhét esztendős átlövő a 2020/21-es szezonban már bemutatkozhatott a felnőtt élvonalban a Loki színeiben, a Békéscsaba ellen gólt is szerzet. Tavaly nyáron oszlopos tagja volt az ifjúsági magyar válogatottnak, amely lehengerlő teljesítménnyel ülhetett fel Európa trónjára.
A DVSC Kézilabda Akadémia növendéke immáron hivatalosan is az NB I-es csapat profi játékosává avanzsált, amennyiben pedig a mérkőzéseken lehetőséget kap, elmondása szerint mindent megtesz majd annak érdekében, hogy meghálálja a bizalmat. Panyi Anna még nincs nagykorú, jelenleg a Szent József Gimnázium tanulója, ahol idén fog érettségizni. Mint a klubhonlapnak adott rövid nyilatkozatában kiemelte, tavasszal még a tanulásra is összpontosít majd, nyártól azonban kizárólag a kézilabdával szeretne foglalkozni.
Annának ezúton is sok sikert kívánunk profi pályafutásához!
P.G.




