Fotó: Égerházi Péter
Az Alba Fehérvár elleni, hazai találkozóval kezdődött a DVSC SCHAEFFLER erőltetett menete, a februári öt bajnokiból előzetesen a pénteki találkozó ígérkezett az egyik legkönnyebbnek – az élet azonban már számtalanszor bizonyította, hogy az ellenfél lebecsülése nem vezet sok jóra. Köstner Vilmos a találkozó előtt a védekezés stabilizálását jelölte meg elsődleges feladatként, ami a fehérváriak ellen sosem könnyű feladat, riválisunk ugyanis Triscsuk Krisztina és Afentaler Sára személyében két bombázót is a soraiban tudhat.
A várakozásoknak megfelelően gólparádét hozott a találkozó első negyedórája, hazai oldalon Vámos és Kovács, míg a vendégeknél Triscsuk és Gerháth szórta meg magát, miközben sem Csapó, sem a friss Eb-bronzérmes Tea Pijevic nem tudta bravúrokkal segíteni csapatát. A befejezéseknél a DVSC koncentrált jobban, Tóvizi találatával viszonylag hamar háromgólos előnyre tett szert Köstner Vilmos együttese, a vendégek azonban nem hagyták magukat lerázni, s két perc leforgása alatt feljöttek egy gólra. A játékrész feléhez érve magához rendelte tanítványait a debreceniek mestere, de az időkérés inkább a fehérváriaknak jött jól, ugyanis közel egy percen át tartó, türelmesen kijátszott támadásokból szerzett gólokkal egyenlített a vendégcsapat. Vantara-Kelemen azonban gondoskodott róla, hogy a vezetést ne tudja átvenni az Alba, s bár nem játszott jól a Debrecen, a mérkőzés ezen periódusában még a mieinket segítette Fortuna, a kapufáról, vagy épp a blokkról rendre a gólvonalon túlra pattant a labda. A túloldalon Gerháth Kincső a kezdeti jó teljesítmény után sokat hibázott támadásban, a hazaiak pedig könyörtelenül megbüntették a megingásokat, így a játékrész hajrájára ismét növelték előnyüket. A szünet előtt az Alba támadhatott az egygólos különbségért, ám Csapó védte Afentaler lövését, az ellentámadásból pedig Bánfai szerzett demoralizáló gólt a dudaszó pillanatában, így 18–15-ös hazai vezetésnél vonulhattak pihenőre a felek.
Az első játékrészben hibátlanul lövő Kovács Anna a második félidő elején kétszer is a kapufát találta el, az első debreceni kiállítást kihasználva pedig egyetlen találatra zárkózott a Fehérvár, a mieink pontatlan lövéseit és rossz átadásait gyors indításgólokkal büntette meg a vendégcsapat. A kiegészülés után sem állt a debreceniek pártjára a szerencse, az átlövéseink rendre a kapufán csattantak, a rivális pedig eközben Triscsuk Krisztina nyolcadik góljával a vezetést is átvette. Köstner Vilmos időkérését követően támadásban feljavultak lányaink, ám a védekezést nem sikerült ráncba szedni, a fehérváriak rendre ziccerig játszottak, Csapótól pedig elmaradtak a bravúrok. Nem úgy a túloldalon Dányi Bernadett-től, aki Deszpotovics és Bánfai kísérletét is hárítottak, így a félidő derekán, emberhátrányban már a négygólos vezetésért támadhatott az Alba. Temes lövését ekkor védte Csapó, az ellentámadásból pedig kettőre csökkentettük a különbséget, ám ekkor már csupán tíz perc volt hátra a találkozóból. A debreceni kapuba érkezett Giegerich, aki rögtön védéssel kezdett, de a túloldalon is kihasználatlanul maradtak a helyzetek, így néhány percre befagyott az eredményjelző. A hajrát Afentaler Sára gólja nyitotta, amivel háromra nőtt a különbség, Dányi pedig sorra védte a hazai átlövéseket, így egyre távolabb került a DVSC a győzelemtől. Az utolsó kilenc percben nem tudott betalálni a hazai alakulat, ez pedig megpecsételte sorsát, a tabellán nyolcadik Alba Fehérvár 31–27-es sikerével mindkét pontot elvitte a cívisvárosból.
Női kézilabda NB I, 10. forduló
DVSC SCHAEFFLER – Alba Fehérvár 27–31 (15–18)
DVSC: Csapó, Giegerich – Tóvizi 3, Vantara-Kelemen 4, Bordás 1, Bánfai 1, Kovács A. 9, Vámos 6, Deszpotovics 3, Petrus, Hornyák
Vezetőedző: Köstner Vilmos
P.G.