
Nem akármilyen rivális ellen nyitották az edzőmeccsek sorát női kézilabdázóink, akik péntek délután a CSM Baia Mare alakulatát látták vendégül a DESOK Sportcsarnokban. A nagybányai rivális az elmúlt években a román bajnokság meghatározó csapatává lépett elő, s a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, az Európa Liga tavalyi szezonjában bronzérmet szerzett, a következőben pedig már biztos csoportkörösnek mondhatja magát. Hiányzókból mindkét oldalon akadt, a mieinknél cseppet sem bántuk, hogy Vámos Petra és Bordás Réka nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, ugyanis mindketten a tokiói olimpián képviselik a magyar színeket, Kovács Anna hiánya ellenben már fájóbb volt, az átlövő térdsérüléssel bajlódik.
Az új igazolások közül többen a kezdőben kaptak helyet, az első percekben Karina Jezsikava, Planéta Szimonetta és Szabó Nina is bizonyította, nem véletlenül szemelte ki őket a debreceni vezetőség. Első gólunkat utóbbi játékos szerezte, aki bónuszban egy kiállítást is kiharcolt, a túloldalon pedig Giegerich hárította Popa hétméteresét, azaz a lányok hamar megadták a meccs alaphangját. Jezsikava remek átlövésével vezettünk 3–2-re, de a vendégek hamar egalizáltak, majd gyors indításokból szerzett találatokkal kétgólos előnyre tettek szert. A védekezésen még volt mit csiszolni, támadásban ugyanakkor rendkívül színesen és kreatívan játszott a DVSC, a szaggatottról, a szélekről és beállóból is eredményesek voltunk. Egy 3–0-s sorozattal sikerült is fordítani, innen pedig a szünetig már nem engedte ki a vezetést kezéből a házigazda, 11–11 után egy újabb rohammal biztos előnyt épített ki a Loki. Harminc percnyi játék után 16–13-as állást mutatott az eredményjelző, a találkozó iramára pedig egyik szakvezető sem panaszkodhatott.
Gyors gólváltással indult a második félidő, a Giegerichet váltó Csapó Kyra hatalmas védéssel kezdett, s Korsós Dorina is remekül szállt be a mérkőzésbe, új igazolásunk rendre jól zárkózott fel a támadásokkal, higgadtan értékesítette a kipattanókat, s végül öt gólig jutott. Néhány percre befagyott az eredményjelző, elöl kissé megtorpantunk, a román kapuban Ciaușescu hetest és ziccereket is hárított. A Nagybánya 19–18-ra zárkózott, Szilágyi mester azonban jó ütemben kért időt, amivel megtörte a rivális lendületét, innen pedig már nem volt kérdés, hogy melyik csapat kezdi győzelemmel a felkészülést. Mindkét gárda adott a látványra is, Szabó Nina és Jezsikava kikergették a pókokat, míg a vendégek szemfüles labdaszerzésekből szereztek gyors gólokat, egy alkalommal pedig a kínai figura is összejött. A vége 31–27 lett, a DVSC SCHAEFFLER összességében magabiztosan gyűrte le romániai vetélytársát, azt pedig már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy két gárdából a győztesnek kell selejtezőt játszania a nemzetközi kupasorozat csoportköréért…
Női kézilabda, felkészülési mérkőzés
DVSC SCHAEFFLER – CSM Baia Mare (romániai) 31–27 (16–13)
DVSC: Giegerich – Arany 4, Planéta 2, Szabó N. 7 (2), Tóvizi 2, Jezsikava 3, Petrus 4
Csere: Csapó Kyra, Torda (kapus), Hornyák D. 2, Török, Vámosi 1, Korsós 5, Costa, Poczetnyik L. 1
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
P.G.




