Kézilabda-utánpótlás: Győzelemmel kezdtek a Csapesz-lányok

Szinte végig vezetve gyűjtötte be a két pontot Csapó Erika ifjúsági együttese a Kispest elleni első idei bajnoki mérkőzésen.

0

kispest20200912-300x225 Kézilabda-utánpótlás: Győzelemmel kezdtek a Csapesz-lányokFotó: akademia.dvsckezilabda.hu

Első bajnoki mérkőzésére készült az ifjúsági másodosztályban szereplő, amely ráadásul idegenben, a Kispest ellen kezdett. A mérkőzés előtt még kabalaállatot is talált a csapat, egy aprócska gyík személyében. Jól kezdtek a mieink, Buzás Petra góljával indult a szezon. Az első negyedórát uralták Csapó Erika tanítványai, a 13. percben 2-7-t mutatott az eredményjelző. Az ellenfél nem adta fel és a játékrész második felében sokkal eredményesebb támadójátékot bemutatva felzárkózott, a félidő végén már csak egy góllal vezettünk, köszönhetően Filek Kornélia utolsó percben szerzett találatának.

Nem kezdődött jól a második játékrész, a 34. percben először, és szerencsére utoljára átvette a vezetést a fővárosi együttes. Ekkor megrázták magukat a debreceniek, és Repák Viktória illetve Balogh Petra góljaival fordítottak, összességében egy öt perces 5-1-es rohanásnak köszönhetően már hárommal vezettek. Nem „kisasszonyjáték” folyt a pályán, ezt bizonyítja a hét hazai- és hat vendégkiállítás is. A mieink tisztes távolságban tudták tartani a piros-feketéket, az utolsó hét percre öt gólos vezetéssel fordultak. A hajrá ugyan sikerülhetett volna jobban is, azonban három gól megmaradt az előnyből, így szinte végig vezetve győzte le fővárosi ellenfelét a DVSC Kézilabda Akadémia csapata. A kis gyíkocska jól végezte dolgát,  szabadon is engedték a lányok!

Ifjúsági II. osztályú bajnoki mérkőzés 1. forduló:

Kispest – DVSC SCHAEFFLER 22–25 (10–11)

DVSC: Kovács B. – Filek K. 6 (2), Repák V. 5, Czakó B. 3, Buzás P. 4, Balogh P. 6, Galsai D. 1

Cserék: Kéki Zs. (kapus), Magyar B., Uzsoki P., Koncz K.

Csapó Erika: Nagyon motiváltak voltak a lányok, végig éreztem rajtuk az elszántságot. Szinte végig vezettünk a mérkőzésen, amikor utolértek, egy fokozattal feljebb kapcsoltunk. Érdekesség, hogy a mérkőzés előtt egy kis gyíkocska szaladgált a csarnokban, el is nevezték a lányok Max-nek. Nagyon jó kabalaállatnak bizonyult a mérkőzésen!