
Női ifjúsági I. osztály
A DVSC-SCHAEFFLER női ifjúsági csapata az eddig nyeretlen Szentendre ellen mérkőzött meg hazai pályán. Már az első félidőben megnyugtató, hétgólos előnyt építettek ki a lányok, akik a második félidőben további hét góllal megtoldották az előnyt, így végül 14 gólos sikert arattak egy nagyon sok gólt hozó találkozón. Nagyon fontos, hogy ezen a mérkőzésen pályára lépett Borgyos Panna is, aki ugyan még ifjúsági korú, ám már a felnőtteknél is számításba van véve és várhatóan a felnőtt keretben is viszontláthatjuk. A lányok ezzel a győzelemmel előszületésnapi ajándékot adtak át a vezetőedzőnek, Győrvári Viktornak, akinek a mérkőzés másnapján volt a születésnapja. Boldog születésnapot kívánunk a kiváló edzőnek!
Győrvári Viktor: Magabiztos győzelmet arattunk ezen a mérkőzésen. Nagyon fontos volt, hogy a keretbe nevezettek közül mindenki pályára léphetett, különösen fontos ez Borgyos Panna esetében, aki sérüléséből tért vissza és akit a felnőtt csapatnál is számításba vesznek. Vele szemben szükség van még egy kis türelemre, hogy újra a csúcsformájában kézilabdázzon. Összességében a kapott gólok száma miatt nem vagyok elégedett, ezen mutatóban mindenképpen javítanunk kell a jövőben.
DVSC SCHAEFFLER – Szentendre 44-30 (20-13)
Leány serdülő I osztály
A múlt heti Szeghalom elleni vereség után sikerült felállni és egy 13 gólos győzelmet aratni a női kézilabda utánpótlásban igen jó névnek számító, azonban ebben a bajnokságban eddig pont nélkül álló Tápiószele ellen. Már az első félidőben 12 gólt raktak közé a serdülő lányok, akik a második játékrészt is megnyerték a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, a felnőtt csapat Dunaújváros elleni találkozó előtt lejátszott serdülőbajnokságban megrendezett mérkőzésen. A serdülők így 7 mérkőzés után 9 ponttal állnak és legközelebb a felnőtt csapathoz hasonlóan az MTK csapatához látogatnak.
Márián Blanka: Annak ellenére, hogy ellenfelünk nem szerepel jól a bajnokságban, azt kértem a lányoktól, hogy vegyük komolyan a mérkőzést. Úgy gondolom ez sikerült, győzelmünk nem forgott kockán, végig kézben tartottuk a mérkőzést, azonban a kapott gólok mennyiségével nem vagyok elégedett. A védekezésben hiányoltam az agresszívabb, támadó jellegű védekezést, amely által több labdát szerezhettünk volna és több gyors ellentámadást tudtunk volna véghezvinni. Az viszont pozitívum, hogy mindenki lehetőséget kapott a mérkőzésen.
DVSC SCHAEFFLER – EURONOVEX USE Tápiószele 36-23 (21-9)





