
Fotó: Vámosi Róbert
Kiélezett küzdelmet hoztak a bronzmérkőzés első percei, és egyik gárdán sem volt érzékelhető a fináléba jutás elmaradása felett érzett csalódottság, hiszen elszántan, nagy kedvvel vetették magukat harcba: az ifiválogatott Schatzl Natalie találatára Borgyos Panna reagált, majd egy beállóból szerzett NEKA-gól és egy kapufára dobott hétméteres után Román Dorina tört be, s volt eredményes valószínűtlen szögből. Ugyanezt megismételte jó két perccel később, csak ekkor már a védelem közepén bontotta meg a falat (3-3). Csapatunk összeszedetten, s koncentráltan kézilabdázott, egy-egy hibától eltekintve rendben volt a játék. Ennek köszönhetően sikerült átvennünk a vezetést, a játékrész utolsó másodperceiben a kapus lehozatala is ült, miután újfent a brillírozó Román Dorina köszönt be pazar csuklómozdulat eredményeképp (13-11).
A folytatásban aztán emelt játéka színvonalán Bohus Bea csapata, és a félidő első perceiben megfordították az eredményt. Mieink persze nem akartak lemaradni, így folyamatosan tartották a lépést ellenfelükkel. Zelizi Fanni hetesből majd átlövésből bombázott a hálóba. Győrvári Viktor a 39. percben, egygólos hátrányban kért időt, hogy rendezze a sorokat.
Román hosszú percek debreceni gólcsendjét törte meg, Zelizi Fanni pontos hetesével pedig sikerült ismért utolérni a riválist, hogy aztán Szabó Dorci remek védése után a vezetést is átvegyük. Utoljára a találkozón, merthogy meglépnünk nem sikerült, mi több, emberelőnyben ismét fordított a balatonboglári egylet (19-21), s fokozódó pontatlanságunk révén hét minutummal a vége előtt hárommal is elhúztak. Ekkor Győrvári Viktor ismét időkéréssel próbálta meg felrázni tanítványait. Ám nem volt ellenszer, talán kissé el is fáradtak a végére fiataljaink, támadásunkból hiányzott az ötlet és a megfelelő tempó, hiszen rendre megakadtunk a tisztes keménységgel dolgozó falon. Szűk két perccel a vége előtt ugyan sikerült mínusz kettőre zárkóznunk, Bohus Bea időkérését követően már csak a feketemezesek szereztek gólt, Kovács Noémi révén.
A NEKA végül 25-22-re nyert, így a debreceni éremszerzés sajnos elmaradt, ezzel együtt minden dicséretet megérdemelnek ifjú tehetségeink, hiszen valamennyi gólért, részsikerért alaposan megdolgoztak, s méltó módon képviselték klubunkat a hétvége során, mintegy bizonyítva, fényes jövő előtt áll a debreceni női kézilabda!
NEKA–DVSC-TVP 25-22 (11-13)
Szigetszentmiklós, 200 néző. Vezette: Hantos, Rózsahegyi
DVSC: Szabó D., Virág K. (kapusok) – Torma E. 1, Zelizi F. 5(2), Borgyos P. 1(1), Tóvizi P. 4, Román D. 9(1), Kelemen G. 1, Kozma K. 1, Vámosi P., Barabás Zs., Poczetnyik L., Sápi G., Sápi B. , Nemes N. Edző: Győrvári Viktor
Játékosainknak, edzőjüknek, Győrvári Viktornak, és a szakmai stáb valamennyi tagjának gratulálunk az idei szezonhoz, és hasonlóan eredményes folytatást kívánunk a jövőben!
T.S.




