Kézilabda-utánpótlás: Vasas elleni páros meccs következik

Szombaton ismét pályára lépnek Győrvári Viktor csapatai. Mindkét gárda ellenfele Angyalföldről érkezik a Hódosba.

0

kezilabda_kint-470x330-2-300x211 Kézilabda-utánpótlás: Vasas elleni páros meccs következik

Hiába dobott 11 gólt Borgyos Panna a fővárosi kék-fehéreknek, az ifik elveszítették veretlenségüket az MTK otthonában, ahogy a serdülők is alulmaradtak, most viszont mindkét gárda számára adott a javítási lehetőség. Talán az ifiknek lesz könnyebb dolguk, hiszen a Vasas hasonló korú lányai ötödik helyen állnak a bajnokságban, tizenegy pontra a debreceni fiataloktól, ám a két együttes októberi randevúja kifejezetten szoros küzdelmet, és szűk Loki-sikert hozott, így ezúttal sem árt résen lenni. A serülők közvetlen riválisukkal csapnak össze, hiszen a két együttes az őszi idényben osztozkodott a pontokon, mindemellett ugyanannyi egységgel állnak a tabellán, a DVSC csupán jobb gólarányának köszönheti pillanatnyi dobogós helyezését.

Azonban nem csak a szombati nap tartogat kézilabdacsemegét, hiszen a klub NBII-es csapata vasárnap lép pályára a sereghajtó SZEPA KSE ellenében.

T. S.