Fotó: deac.hu
Noha a BKG és a DEAC is előszeretettel vállalkozik távolról, a csata centerkosarakkal indult; az ex-debreceni Fábián Szabolcsnak a fekete-fehér jelenlegi magasembere, Flasár Botond válaszolt, méghozzá rögtön háromszor. Több sikertelen triplakísérletet, valamint a Nagy Botond-Büki Lóránt páros ketteseit követően megérkeztek a mérkőzés első bombái Neuwirth Bencétől, akihez hamarosan Balázsi Ákos is csatlakozott, lépésfórhoz juttatva a cívisvárosiakat (10-15). A hajdúságiak kitűnően érvényesítették akaratukat a pálya mindkét oldalán, amit jól mutat, hogy a Kosok tőlük szokatlan módon bedobott hármas nélkül fejezték be a nyitó felvonást, a DEAC vezetése pedig a pihenőre a korábbi kétszeresére duzzadt (16-26).
A folytatásban továbbra is kettesével, de közelített a Príma, ezért a lehető legjobbkor jöttek Kovács Ákos villanásai. Másfél negyed telt el, mire a sárga-kékek tüzérei közül az amerikai Terry Winn megtörte a csendet, amivel olyannyira fellelkesítette övéit, hogy egy 10-0-s futással kis híján eltüntették a különbséget (32-33). A helyzetre azonban rendkívül éretten reagáltak a cívisvárosiak, Flasár 2+1-es akciójával és Fekete-Gál Csongor trojkájával ismét hétegységnyi előnyhöz jutottak, amiből négyet meg is őriztek a nagyszünetig (35-39).
A harmadik etap rajtján is a DEAC bizonyult élesebbnek, Hőgye Patrik és Kovács Ákos közreműködésének köszönhetően gyorsan visszaállt a közte hét (39-46). A házigazdát ezen szakaszban Terry Winn szinte egy személyben tartotta meccsben, de ezt igencsak hatékonyan tette; olyannyira, hogy mikor Nagy Benedek a segítségére sietett, az állás döntetlenre módosult (50-50). Pethő Ákos időkérése után újra fiai kezébe került a gyeplő, ám számottevő differencia kialakítására a játékrészből hátralévő idő már nem volt elég, a döntés az utolsó periódusra maradt (55-56).
A harmincegyedik percben Joel Nshimba révén először fordított a Szigetszentmiklós, s ezzel kisebb adok-kapok vette kezdetét. A néhány támadáson át tartó vezetésváltás-sorozatot Neuwirth Bence triplája és Kovács Ákos középtávolija zárta le, öttel meglógtak a vendégek (66-71). Habár sansz még éppen akadt volna BKG előtt egy szoros végjátékra, a hajdúságiak okosan védekezve és hideg fejjel támadva bebiztosították győzelmüket – a kegyelemdöfést Szentkuti Ákos betörése jelentette. A DEAC fiókcsapata tehát idénybeli hetedik sikerét ünnepelhette, és készülhet a naptári év befejező, Jászberény elleni összecsapására.
BKG-PRIMA Akadémia – DEAC: 70-77 (16-26, 19-13, 20-17, 15-21)
DEAC: Szentkuti 13, Hőgye 7/3, Neuwirth 11/9, Kovács Á. 13/3, Flasár 19
Cserék: Balázsi Á. 7/3, Czermann 4, Fekete-Gál 3/3, Hegedüs -, Orbán, Várszegi
Vezetőedző: Pethő Ákos
Pethő Ákos: Izgalmas, helyenként színvonalas mérkőzésen elsősorban a védekezésünkre építve sikerült idegenben sikert aratni. Mezőnyembereink Hőgye Patrik vezetésével kikapcsolták az ellenfél kulcsjátékosát, valamint Balázsi Ákos hosszabb kihagyás után jó játékkal szállt be a padról.





