Fotó: dvsc.hu
Lassan a finisébe ér az MLSZ Országos U15 Kiemelt csoportjának idei küzdelemsorozata, eddig 16 fordulót teljesítettek a 22-ből a csapatok. A táblázatot impozáns mérleggel (13-2-1) vezeti a DVSC Labdarúgó Akadémia korosztályos gárdája. Kolozsi Gergő tanítványai négy ponttal előzik meg a Vasas, hattal pedig a Honvéd akadémistáit. Hogy mi rejlik a jó szereplés mögött, megtudhattuk a csapat vezetőedzőjétől. – Az egységben rejlik az erőnk, a srácok a pályán és azon kívül is összetartanak, segítik egymást, jó a kohézió a csapaton belül. Egy nagyon jó közösség kovácsolódott össze, a gyerekek és a szakmai stáb azonos hullámhosszon van. Kiváló játékosállomány alkotja a keretet, vannak, akik kiemelkednek, hogy csak egy nevet említsek, Nyikos Botond, aki toronymagasan vezeti a bajnoki góllövő listát. A fiúk ez edzéseken mindent megtesznek fejlődésük érdekében, a mérkőzéseken pedig a maximumot hozzák ki magukból, példás a hozzáállásuk, éhesek a sikerre, befogadóak az újra. Minden meccsen próbálják betartani mindazt, amit előtte megbeszéltünk, fegyelmezettség és szervezettség jellemzi a játékunkat. Minden találkozón visszaköszönnek a pályán a hétközi edzéseken tanultak, melyhez saját kreativitásukat is hozzáteszik. Mindezeknek köszönhető, hogy ilyen jól teljesítünk a bajnokságban – fogalmazott a csapat vezetőedzője.
Hat forduló van még hátra, vezeti a táblázatot a csapat, óhatatlan, hogy ne kerülne szóba a bajnoki cím. – Halljuk, hogy a gyerekek beszélnek erről egymás között, ha már idáig eljutottak, szeretnék megnyerni a bajnokságot. Ez természetes, de sok mérkőzés van még hátra, mindig elmondjuk a fiúknak, csak a következő feladatra fókuszálunk, a következő meccsre készülünk. Jelen esetben a hétvégi nemzetközi tornára, mely egy jó erőfelmérő számunkra. A spanyol Villarreal, a szerbiai Vojvodina és a romániai CFR Cluj csapataival mérhetjük össze erőnket – folytatta gondolatmenetét a szakember.
Az akadémia trénere azt is elárulta, csalódott lenne-e, ha nem emelhetnék fel a bajnoki serleget az idény végén. – Nem árulok el azzal titkot, ha azt mondom, kollégáimmal mi is szeretnénk, ha megnyernénk a sorozatot, ám ehhez lesz egy-két szava riválisainknak is. De nekünk elsősorban a gyerekek fejlődését kell szem előtt tartanunk, nem az eredményesség az elsődleges. Természetesen meg kell tanítani a fiúkat győzni, de a vereségre is fel kell készítenünk őket. Majd egy év után nem szereztünk pontot, a Várdával szemben alulmaradtunk, ez tudniuk kell kezelniük a srácoknak. Ha azt nézem, a tavalyi 6. helyhez képet most hol állunk, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, idén a bajnoki címért vagyunk versenyben. Szeretnénk minél előrébb végezni, lehetőleg a dobogón, ha pedig a legmagasabb fokán zárunk, az hab lesz a tortán – zárta mondandóját Kolozsi Gergő.
KZT




