Kondás Elemér: „kizárólag a győzelmet tartom elfogadhatónak vasárnap”

Vasárnap folytatódik a Merkantil Bank Liga sorozata, a DVSC hazai környezetben az Ajka gárdáját fogadja. A mérkőzésről nyilatkozott a születésnapját ünneplő vezetőedző, de megkérdeztük Kusnyír Erikről és Gróf Dávidról is a Loki mesterét.

0

42-Medium-1-300x200 Kondás Elemér: „kizárólag a győzelmet tartom elfogadhatónak vasárnap”

Fotó: Derencsényi István/DVSC

Két hetes bajnoki szünetet követően ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára Kondás Elemér együttese. A 8. fordulóban az Ajka gárdája látogat a Nagyerdei Stadionba. – A járványügyi tesztek miatt volt néhány nap szünet, de így is másfél hetet tudtunk készülni, így volt lehetőségünk plusz munkát végezni a fiúkkal. Azt nem mondanám, hogy sikerült mindenkit azonos szintre hozni, de folyamatosan ezen dolgozunk, a sérülések pedig szerencsére egyelőre elkerülnek bennünket. Az ellenfeleink többnyire védekezésre rendezkednek be, ám az ajkaiak támadójátéka idén rendkívül acélos, a nyolcgólos Nagy Krisztiánra különösen figyelnünk kell. Ellenfelünk jól kezdte a bajnokságot, de mi is remek formában vagyunk, így kizárólag a győzelmet tartom elfogadhatónak vasárnap – fogalmazott a DVSC vezetőedzője.

Korábban alapembernek számított, viszont legutóbb a 2. fordulóban, a DEAC ellen lépett pályára Kusnyír Erik. – Szó sincs arról, hogy Kusnyír Erikre rászórtuk a szalicilt, becsomagoltuk egy celofánba, s betettük a spájzba… Mindig azokat a játékosokat küldjük pályára, akik érzésünk szerint a legjobb teljesítményre képesek, de senki előtt sem zárjuk be a kaput, folyamatos az átjárás az első és a második csapat között. Nem szabad, hogy a játékosok elkényelmesedjenek, s azt gondolják, hogy bérelt helyük van a kezdő tizenegyben, ez esetben ugyanis könnyen a kispadon találhatják magukat. Erik az elmúlt fordulókban kevesebb szóhoz jutott, de ez nem azt jelenti, hogy ne számítanánk rá, biztos vagyok benne, hogy amikor megkapja a lehetőséget, élni fog vele – mondta Kusnyírral kapcsolatban a Loki mestere.

Múlt héten jelentették be Gróf Dávid érkezését, aki egy évre kölcsönbe érkezett Debrecenbe. – A kapus minden csapatban biztos pontnak számít a labdarúgásban, hiszen hiába támadunk végig egy mérkőzést, elképzelhető, hogy az utolsó percben lesz szükségünk egy hatalmas bravúrra. Örülök Gróf Dávid érkezésének, hiszen tapasztalt, kiváló hálóőr csatlakozott a DVSC-hez a személyében, aki vezéregyéniséggé válhat az öltözőben is. Ezen a poszton szerencsére jól állunk, hiszen négy remek kapusunk is van, noha Tomás Kosicky jelenleg sérüléssel bajlódik – fogalmazta meg gondolatait Gróffal kapcsolatban Kondás Elemér.

P.G.