
Átalakult kerettel kezdte meg a felkészülést a 2019-2020-as bajnoki szezonra a harmadosztályban szereplő egyetemi csapat, de nem csak játékostéren történt változás, hanem a vezetőedző edzői poszton is. Sáfár Lászlót, a DVSC korábbi sikeres edzője, Kondás Elemér váltotta a csapat élén.
A héten már az első bajnoki mérkőzés került fókuszba, a DEAC a Putnok ellen, hazai pályán kezdi meg a pontvadászatot. A vendégek jól szerepeltek az előző bajnokságban, az élmezőnyben végeztek, a 15 győzelem, 4 döntetlen és a 11 vereség az 5. helyet jelentette az együttes számára. Az előző szezont is a borsodiak ellen kezdete meg az egyetemista alakulat, akkor egy pontot sikerült itthon tartaniuk (2:2), idegenben viszont, egy szoros mérkőzésen vereséget szenvedtek a Putnoktól (1:0).
Most viszont új bajnokság veszi kezdetét, kérdés, mennyire sikerült Kondás mesternek összekovácsolni a csapatot, hogyan tudtak beépülni az új és a fiatal játékosok. Nem lesz könnyű mérkőzés, a Putnok erős gárda, de ismerve a DEAC vezetőedzőjének mentalitását, biztosak lehetünk abban, mindhárom pontot itthon akarják tartani, győzelemmel szeretnének bemutatkozni a hazai közönség előtt a fiúk.
NB-III 1. forduló
DEAC – Putnok
08.04. 17:00 Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
Kondás Elemér: Kialakult a végleges keret, húsz mezőnyjátékossal és három kapussal vágunk neki a 2019-2020-as bajnokságnak. Maximum akkor lehet még változás, ha lesz olyan egyetemi hallgató, aki felkelti az érdeklődésünket és úgy ítéljük meg, tudna segíteni a csapatnak. A felkészülés kezdetétől sok munkát elvégeztünk, fontos volt, hogy azonos szintre hozzuk fizikálisan a játékosokat, összecsiszoljuk a csapatot. Nagy hangsúlyt fektettünk a taktikai, technikai feladatokra, az egyéni képzésre. Különböző teszteket végeztük, ezeket kielemeztük, illetve azokét, akik csak később végezték ezeket el, most fogjuk elemezni. Azt a munkát, amit elterveztünk, sikerült elvégezni, fejlődést tapasztalok, viszont még nem tartunk ott, ahol szeretném. A fiúk hozzáállásával elégedett vagyok, fogékonyak, jó az edzéslátogatottság, és a teljesítési arány. A taktikai részen kell még javítanunk, mert például a Békéscsaba elleni edzőmérkőzésen kaptunk olyan gólokat, amik helyezkedési, védekezési hibákból születtek. Kell még idő ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön. Három felkészülési mérkőzést játszottunk, ebből kettőt NB-II-es csapatok ellen. Ezeken a találkozókon nem az volt legfontosabb szempont, hogy nyerjünk, bár én mindig győzni szeretnék, hanem az, hogy meccsszituációban gyakoroljuk a taktikai elemeket, minden játékos megkapja a meccsterhelést. Többféle összeállításban játszottunk, megnéztük, hogyan tudnak egymás mellett játszani a srácok, hogyan értik meg és segítik egymást, illetve próbáltuk megtalálni az ideális kezdőcsapatot. Látok biztató jeleket, mezőnyben abszolút rendben voltunk, támadásban tudtunk helyzeteket kialakítani. Apró hibákat még vannak, a bajnokság kezdetéig hátralévő pár napban ezeket próbáljuk kijavítani. Várjuk már a bajnoki rajtot, a Putnok együttesét fogadjuk vasárnap, természetesen győzni szeretnénk hazai pályán, egy jó rajt nagy lökést adhat a folytatásra. Bízok benne, sikerült átadnom a fiúknak az én győztes mentalitásomat, több játékossal dolgoztam már együtt korábban, akik tudják, mik az elvárásaim, hogy minden mérkőzésen nyerni szeretnék.




