Kosárlabda: A Szeged ellen visszatérhet a győztes útra a DEAC

A DEAC-Tungsram férfi kosárlabdacsapata a múlt heti botlását szombaton, az NBI/A 10. fordulójában, hazai pályán feledtetné.

0

drenovac_deackosár-300x145 Kosárlabda: A Szeged ellen visszatérhet a győztes útra a DEAC

Fotó: kosarlabda.deac.hu

Finoman szólva sem úgy alakult a DEAC kosarasainak múlt heti, Oroszlány elleni összecsapása, ahogy azt a gárda játékosai és drukkerei remélték. Az egyetemisták bár az első negyedet magabiztosan behúzták, a második negyedben hullámvölgybe kerültek, így egészen a végéig futottak az eredmény után. A 79–74-es vereség azt is jelentette, hogy Milenko Topics alakulata visszaszorult a tabella 4. helyére, de a hátrány még most könnyen ledolgozható.

A debreceniek a következő körben a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatát fogadják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Mivel a válogatott-mérkőzések miatt a bajnokság közel egy hónapig szünetel majd, a pihenő előtt mindkét fél számára kiemelten fontos lenne egy önbizalomnövelő győzelem megszerzése. A fekete-fehéreket a visszavágás vágya is fűti, ugyanis az előző szezon bronzcsatájában épp a Tisza-partiak ellen maradtak alul.

A szegediek idén a várthoz képest eddig alul teljesítenek, jelenleg csak a 11. pozícióban szerénykednek. A Szedeák a rossz kezdés után a Paks és a Sopron legyőzésével próbált felzárkózni a középmezőnyhöz, ám múlt héten a listavezető Falco-tól simán kikapott. Az együttest ezidáig Szrecsko Szekulovics irányította, de a szakember a héten benyújtotta felmondását, így a segítője, Simándi Árpád veszi át szombaton a helyét.

Az összecsapás minden bizonnyal több játékos számára is különleges lesz, ugyanis a nyár folyamán Djordje Dzseletovics és Kerpel-Fronius Gáspár Szegedről tette át székhelyét Debrecenbe, ezzel szemben a DEAC egykori közönségkedvenc csapatkapitánya, Bognár Kristóf már az ellenfelet erősíti. Mivel a hajdúságiak edzőpárosa, Milenko Topics és Andjelko Mandics a Szedeáknál már szintén megfordult, így talán még jobban tudják, hogy milyen taktikát kell ellenük alkalmazni.

A szombaton 17.45-kor kezdődő meccsen biztosan nem lesz bevethető Valerio-Bodon Vincent, aki egy balszerencsés jelenetet követően részleges bokaszalag szakadást szenvedett és ideális esetben is csak december második felében térhet vissza. A korábban sérüléssel bajlódó Tóth és Drenovac már visszatért és újra teljesértékű munkát végezhet, de Polyák is együtt készül a csapattal, azonban a pályára lépése egyelőre még kérdéses.

A DEAC-ból a 18 pontot, 5 lepattanót és közel két gólpasszt átlagoló Drenovac statisztikája számít a legjobbnak, a túloldalon pedig legnehezebben az átlagban 25 pontot dobó Persons-sal bánnak az ellenfelek, de a szintén remeklő Cook-ra is érdemes lesz odafigyelni. Az előzetes esélyeket latolgatva, a debreceni gárda a formaingadozás ellenére esélyesebb, de nagy hiba lenne leírni az egyre hatékonyabb játékot mutató Szegedet.

Tippmix Férfi NB I/A csoport, 9. forduló

DEAC-Tungsram – Naturtex-SZTE-Szedeák

11.13 17:45        Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

T.H.