Kosárlabda: Beledöngölte a talajba a DEAC-ot az Aszfalt

Nagyon bíztunk benne, hogy szombaton este a DEAC kosarasai hazai csarnokban megkezdik a felzárkózást a mezőny első feléhez. Az optimizmus abból is eredt, hogy azt a Kecskemétet fogadták, amely együttes nem remekelt az utóbbi hetekben. Igaz, egész héten arról szólt a fáma, hogy nem gyakoroltak az Oláh Gábor utcában a fiúk energia spórolás miatt. Nos ez meglátszott a meccsen. Összevisszaság uralkodott a fejekben, de legjobban Dedek mestert lephette meg a heti ingázás, mert olyan ötös is a parkettán volt, amelyik kereste egymást, mint nyári strandon anyuka az elkóborolt csemetét.

0

188634018_1186880345058426_8801050315943614722_n-300x167 Kosárlabda: Beledöngölte a talajba a DEAC-ot az AszfaltFotó: deac.hu

A feldobás után a vendégek azonnal egy hármassal nyitottak, Fazekas a Viktória étterem környékéről talált be. Nálunk Kovács Ákos, Taylor, Drenovac, Scott és Polyák kezdett. Utóbbit, a csapat kapitányát már friss közgazdász diplomával a zsebében köszöntötték a társak. Kis futkározás alakult ki a teremben, tízen szaladgáltak néha fejetlenül, látványos játékról nem lehetett beszélni. A negyed felénél beállt a nagyon várt magyar válogatott, tíz napja érkezett Govens, de ennyi. David Dedek valamit beszólhatott a sípos emberek egyikének, mert kapott egy technikait, de nem zavart senkit. Mócsán betalált egy triplával, Tóth Ádám zsákolt és máris 20-17 ide, szólhatott a duda.

A második negyed ugyanúgy indult, mint az első, Fazekas ejtett egy triplát újfent. Gyorsabb lett a játék, magára talált az egykoron Debrecenben pattogtató Boriszov, Scott, Polyák, a túloldalon Dramicanin hármasozott, és pár perccel a nagyszünet előtt 36-39 oda. Dedek időt kér, de nem tudható mit mondott, mert pillanatok alatt kilenccel mennek a vendégek. A félidőben 40-47, ami visszaosztva azt jelenti, hogy a második negyedet a Kecskemét nyeri 30-20-ra. Kezd snassz lenni a derbi DEAC szempontból.

Ötven másodperccel a szünet vége előtt kászálódtak ki az egyetemisták az öltözőből. És következett, amit nem nagyon tudtunk hová tenni. Úgy nézett ki magasított a mester, mert együtt volt a pályán a két center: Taylor és Tóth Ádám is. Nagy ötlet. Egyszerre nem tudták mit csináljanak. Azért tegyük hozzá igyekeztek, a többiek is. Így négy perccel az etap vége előtt utolérték az ellenfelet, sőt Taylor zsákolásával és Govens duplájának köszönhetően 61-59-el jöhet a végjáték.

És ez nem volt sikeres. Hiba, hiba hátán mindkét oldalon. Tóth Ádám kicsit visszafogottan küzdött, már a harmadik negyedben megszerezte negyedik hibáját. Egyszerre volt a pályán a két irányító Scott és Govens is. Előbbi látványosan sértődöttnek látszott, ki is vonta egy kicsit magát az egészből. Számtalan kinti dobás jött le a gyűrűről, Polyák még homályba is vezette a labdát, a túloldalon Wittmann vezérletével okosságra törekedtek. Nálunk Govens két bepasszal zsákoltatja Taylort, 1 perc 47-nél 69-68 ide, David Dedek kikéri a harmadik idejét is. Mégis a másik oldal fordít, Dedek meg ordít. 24 secundummal a végső dudaszó előtt Polyák triplája lejön, aztán kapunk egy technikait, mindent bedobnak, a vége 75-69 az Aszfaltnak. Mindennél többet mond, hogy az utolsó tíz percben a hazaiak nyolc pontot gyűjtöttek.

Egy olyan, fontos meccset bukott el a DEAC, melyet simán kellett volna hozni. Rengeteg, olykor-olykor gyermeki hibával, rossz döntésekkel – a kispadon is – felhozták azt a Kecskemétet, akik nem hitték el, hogy nyerhetnek, de a végén megköszönték.

Én megkérdezném a trénert egy sör mellett: akar róla beszélni?

DEAC – Duna Aszfalt Kecskemét: 69-75 (20-17, 20-30, 21-12, 8-16)

Legjobb dobók:

DEAC: Drenovac 20, Scott 13, Taylor 10, Tóth Á. 10

Kecskemét: Boriszov 19, Dramicanin 15, Townes 12

W.Gy.