Kosárlabda: Bombameglepetéssel indult a Magyar Kupa Debrecenben

A címvédő Falco-nak nem ízlett az igencsak paprikás szegedi halászlé.

0

277406035_670737447589168_2833769119501593685_n-300x210 Kosárlabda: Bombameglepetéssel indult a Magyar Kupa Debrecenben

A DEAC férfi kosárlabdacsapata fennállása egyik legnagyobb sikerét érte el tavaly áprilisban azzal, hogy bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, ahol végül a Falco Szombathely csapatától 67–64-es vereséget szenvedett. Azóta mindkét finalista háza táján történtek változások, a szombathelyiek megnyerték a bajnokságot és a Bajnokok Ligájában is a várakozáson felül teljesítettek, míg a DEAC-Tungsram teljesítménye egyre inkább hullámzóvá vált, melynek következtében a csapat több edzőváltáson is átesett.

A Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa idei küzdelmeit a Főnix Arénában rendezik, a három napos esemény csütörtökön délután a negyeddöntőkkel vette kezdetét. A házigazda a második negyeddöntőben lépett pályára, felvezetésként azonban már kora délután megnézhette a debreceni közönség a Falco–Szedeák összecsapást, melynek esélyesei a bombaformában lévő szombathelyiek voltak, akik a bajnokság alapszakaszát sorozatban tíz győzelemmel zárták, míg a kupában a címvédésre pályáztak.

Ahogyan az várható volt, bekezdett a Falco, de Alston triplájával hamar fordított a Szeged. Clark és Váradi kétpontosaival ismét a sárga-feketék álltak jobban, azonban ami ezután jött, arra talán a legfanatikusabb Szedeák-szurkolók sem számítottak. A Szombathely utoljára az 5. perc végén vezetett, ugyanis a szegediek óriási dobóformába lendültek, Polányinak, Personsnak, Bognárnak és Alstonnak is kiválóan sült el távolról a keze. A címvédőtől Perl Zoltán hiába játszott jól, az első negyed végén a több triplát dobó Szedeák 23–19-re vezetett.

A folytatásban is remekül teljesített a szegedi alakulat, a Falco nem tudott közelebb férkőzni. Az egykori debreceni közönségkedvenc, Bognár Kristóf büntetőivel a Szedeák már nyolc ponttal is jobban állt, az előnyt pedig még növelni is tudták. A nagyszünetben megérdemelten billent a mérleg a szegedi egyetemisták javára, a felek 47–33-as állásnál vonulhattak az öltözőbe.

A Főnix Arénában szép számmal megjelenő szombathelyi drukkerek továbbra is reménykedtek csapatuk sikerében, Perl és Váradi azonban hiába próbálta magával húzni a többieket, a jó szegedi védekezést csak néhány esetben lehetett átjátszani. A Szedeákból Persons, Alston és Bognár megállíthatatlannak bizonyult, kosaraikkal a Tisza-partiak három negyed után is jobban álltak (65–48).

A záró játékrészben a Falco megragadta az utolsó szalmaszálat, sorozatban nyolc pontot is dobtak a vasiak, így egy csapásra izgalmassá vált a mérkőzés. A szombathelyi kezek bár a fontos pillanatokban rendre megremegtek, ennek ellenére az utolsó percre egy pontra zárkóztak. Bognár triplájára azonban már nem tudtak válaszolni, így 78–74-es győzelmével, nem kis meglepetésre a Szedeák jutott elsőként az elődöntőbe.

Férfi kosárlabda Magyar Kupa, Debrecen, 1. negyeddöntő

Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 74–78 (19–23, 14–24, 15–18, 26–13)

Falco: Váradi 14/6, Somogyi 2, Clark 7/3, Golomán 2, Keller Á. 8

Csere: Perl 31/6, Barac 7, Kovács B. 3/3, Hawkins

Vezetőedző: Milos Konakov

Szedeák: Persons 16/9, Cook 11/3, Polányi 3/3, Bognár 23/9, Alston 11/9

Cserék: R. Davis 3/3, Keller I., Kerpel-Fronius B., Szatmári Z. 9/3, Filipovics 2

Vezetőedző: Simándi Árpád

T.H.