
A Nyíregyháza és a PVSK elleni győzelmet követően egy komoly megmérettetés várt a DEAC kosárcsapatára, amely pénteken kora este az örök riválisnak számító Alba Fehérvár együttesét látta vendégül az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A vendégek nem számíthattak a sérült Jonathan Starkra, illetve a betegség miatt kieső Vojvoda Dávidra. Milenko Topics vezetőedző a kezdőcsapaton megint változtatott, ezennel Thames, Polyák és Valerio-Bodon mellett Dzeletovicsot és Askát küldte először a parkettre.
Rendkívül nagy iramban kezdődött a találkozó, a csapatok már az elejétől kezdve próbáltak egymáson fogást találni. A fehérváriak hamar elhúztak 5–0-ra, ám nem tudták ezt kihasználni, mivel a folytatásban az egyetemisták eredményesebbnek bizonyultak. A jó védekezés ugyanis kulcsfontosságú volt, a DEAC dinamikus kosarasaival szemben az Alba csak elvétve tudott szabályosan blokkolni, így két perc alatt már 5 csapathibánál járt. Thames gyönyörű megoldásával előbb még csak tartottuk a lépést, majd a debreceniek még nagyobb ritmusra váltottak, s Dzeletovic pontosságának köszönhetően át is vettük a vezetést. A vendégek egyre több labdát adtak el, amit Aska és Valério-Bodon kegyetlenül kihasznált, mindketten szépségdíjas zsákolást mutattak be a kilátogató publikumnak. Kapkodott és láthatóan elbizonytalanodott a Fehérvár, de a kék-fehérek a kikért idő után a beálló cserejátékosokkal sem szereztek pontokat. Polyák is bizonyította helyét a kezdőben, így a vártnál talán hamarabb is elléptek a hazaiak, a különbség már az első negyedben két számjegyűre hízott (34–21).
A második negyed Kerpel-Frónius személyi hibájával indult, de a dunántúliak gépezete továbbra is akadozott, így hamarosan a mezőnyből kitűnő Aska növelte az előnyt. A látottak alapján minden bizonnyal Milenko Topics vezetőedző is elégedett volt, a fekete-fehér alakulat hihetetlenül pontosan, és emellett szórakoztatóan játszott. Lapornik több triplával is felhívta magára a figyelmet, de Drenovac is szorgosan gyűjtögette a pontokat a hazai csapatnak, így aztán már több, mint húsz egységnyi volt a differencia. Talán erre még a legvérmesebb kosárfanok sem számítottak, a mutatott játékban a vártnál nagyobb különbség volt. A következő néhány perc azonban kiegyenlített játékot hozott, ám a DEAC támadásai továbbra is sikeresebbnek bizonyultak, melynek köszönhetően 60–34-et mutatott a nagyszünetben az eredményjelző.
A debreceniek bravúros teljesítményét elnézve, itt bizony nehéz volt elképzelni, hogy az Alba még megszorongathatja a mieinket. A folytatásban azonban a vendég gárda próbálta megragadni az utolsó szalmaszálat, és hét ponttal csökkentették is a különbséget. A DEAC hasonlót produkált a PVSK elleni mérkőzés ezen szakaszához, ekkor megint lassan indult be a pontgyártás. Tény, hogy nagyon jól elkapta a fonalat a továbbra is motiváltan küzdő Alba, de az egyetemiek aztán magukhoz tértek, így végül nem lett baj belőle. A találkozó ezen szakaszát egyébként lassabb és taktikusabb játék jellemezte, Dzeletovic egy hárompontossal nyugtatta meg a kedélyeket. A hullámvölgybe került egyetemi csapat gépezete akadozott, így húsz pontra olvadt az előny (74 -54).
A záró etapban az Alba Fehérvárnak már nem volt valós esélye a fordításra, Polyák ezt egy szép hárompontossal be is bizonyította. A csapatok egyre inkább fáradtak, a hazaiak csapatként együttműködve okosan őrizték előnyüket. A brutális mutatóval játszó Lapornik már a tizedik távolit szerezte a csapatnak, ez az előző meccsekhez képest mindenképpen előre mutatott. Az ellenfél tisztesen helyt állt, az utolsó tíz percet végül öt ponttal meg is nyerte, de ennek ellenére a DEAC összességében megérdemelt, 88–73-as arányú győzelmet aratott.
Tippmix Férfi NB I/A csoport, 3. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
DEAC-Tungsram – Alba Fehérvár 88–73 (34–21, 26–13, 14–20, 14–19)
DEAC-Tungsram: Thames 5/3, Polyák 13/6, Valerio-Bodon 5/3, Dzeletovics 10/6, Aska 12. Cserék: Kerpel-Fronius -, Lapornik 25/15, Drenovac 15, Kovács -, Tóth 2, Neuwirth -, Balázsi -.
Vezetőedző: Milenko Topics
T.H.




