Fotó: deac.hu
A két csapat januári mérkőzésén a DEAC megsemmisítő, 90-49-es győzelmet aratott, ráadásul úgy, hogy a Debrecen egyik legjobb játékosa, Stefan Moody kihagyni kényszerült a találkozót. Az amerikai irányító játéka kérdéses a pénteki meccsen is, ugyanis a Falco elleni összecsapás előtti edzésen kisebb sérülést szedett össze. Január óta azonban sok minden megváltozott a kaposvári delfinek háza táján. A klubhoz december végén érkező Nikola Lazics vezetőedző munkája beérni látszik, a csapat az utóbbi 10 mérkőzéséből 6-ot megnyert, és olyan nagy neveket is legyőzött, mint az Alba Fehérvár, a Paks és a Szombathely, a múlt hétvégén pedig a Zalaegerszeget iskolázták le 103-69-re. A Kaposvár legponterősebb játékosa az amerikai Demetre Rivers a nyolcadik legtöbb pontot átlagolja az NB1-ben (16.96). Honfitársa, a rutinos Sharaud Curry pedig a gólpasszok tekintetében első a magyar élvonalban. Rájuk és az amerikai kontingens harmadik tagjára – a Kaposvárra februárban érkezett – Jeff Allenre kell majd fokozottan figyelnie a DEAC játékosainak.
A DEAC páratlan sikerszériát fut, Kovács Adrián csapata sorozatban 8 mérkőzésen nem talált legyőzőre a bajnokságban. Jelenleg 16 győzelem mellett 8 vereséggel állnak, ezzel a harmadik helyet foglalják el a tabellán. Az alapszakasz hátralévő meccsein már kevés esélye van előrébb lépnie a Debreceni Egyetem alakulatának, ehhez a Szombathelynek hátralévő 5 meccséből 3-at is el kéne veszítenie. A DEAC rendre látványos, sokpontos mérkőzéseket játszik, mindig van valaki, aki hozzá tud adni egy pluszt a csapat teljesítményéhez. Az előző meccsen Djordje Drenovac játszott elképesztő formában, s dobott 30 pontot, mellyel a bajnokság második legmagasabb pontátlagát sikerült beállítania. De Drenovac mellett Tóth Ádám is rendre extrát nyújt, a debreceni center szinte megállíthatatlan az ellenfelek palánkja alatt.
Kaposvárott tehát 9 mérkőzésesre növelheti győzelmi sorozatát a DEAC, amely a Pécs ellen zárja majd az alapszakasz küzdelmeit március 27-én.
Férfi kosárlabda NB1/A 25. forduló
Kaposvári KK – DEAC
03.12. 17:00 Kaposvár Aréna
U.Á.




