Kosárlabda: Kár volt az első negyedért…

A debreceni kosarasok mivel az első tíz percben tetemes hátrányba kerültek a bajnoki címvédő Falco Szombathellyel szemben, így végig futottak az eredmény után.

0

deackosárképecska-300x219 Kosárlabda: Kár volt az első negyedért...

Fotó: DEAC

A DEAC-Tungsram Berényi Sándor vezetésével új lendületet kapott, és bár az OSE Lions, valamint az ASE elleni győzelem közé a Szedeák otthonában egy vereség ékelődött, a csapat továbbra is a felsőházba kerülésért küzd. Nem túlzás állítani, hogy az egyetemistákra a következő fordulóban igencsak nehéz feladat vár,t hiszen idegenben a Bajnokok Ligájában is szereplő, listavezető Falco Szombathely nyolc bajnoki meccse tartó menetelését kellett volna megszakítani.

A Falco Somogyi Ádám révén az első támadásból megszerezte a vezetést, majd az előnyt Clark távolról növelte. A DEAC játékosai a kezdeti hibák után összeszedték magukat, Hagins egy triplával köszönt be, majd Tóth Ádám is betalált. A hazaiak azonban megállíthatatlannak bizonyultak, sorozatban hét pontot is szereztek, így a 4. perc végére már 14–5 volt az állás. Az egyetemisták keze a fontos pillanatokban megingott, és bár Valerio Bodon Vincent is dobott egy hárompontost, az eladott labdák sokasága miatt Berényi Sándor a 6. perc elején időt kért. A taktikai átbeszélést követően Aska és Tóth egyaránt közelről helyezte a labdát a gyűrűbe, de aztán ismét a szombathelyiek szerezték a kosarakat. A 9. percben már 13 pontnyi különbség is volt a csapatok között, és ugyan Aska középtávolija után még reménykedhettek a felzárkózásban a debreceniek, Hawkins egy triplával válaszolt, így az első negyed végén a hazaiak javára 32–18 állt az eredményjelzőn.

Ennyi bekapott kosár kicsit sem volt biztató a vendégek számára, így a folytatásban egyértelműen az agresszív védekezésre és a minél hatékonyabb támadójátékra próbálták helyezni a hangsúlyt. Bár a második játékrészben féken tudták tartani a Falco csapatát, mellette az eddiginél is kevesebb pontot dobtak, így nem kerültek közelebb az ellenfélhez. Polyák sikeres közelijére Perl egy szép zsákolást mutatott be, majd Drenovac teljesítménye is feljavult és a szerb kiscsatár vezérletével a vendégek nyolc pontra zárkóztak. Egy gyors időkérés után a szombathelyi együttes azonban esélyt sem adott rá, hogy előnyük tovább olvadjon, sorozatban szerzett hat pontjuknak köszönhetően játékosaik sokkal nyugodtan vonulhattak az öltözőbe (46–32).

A harmadik etapban a debreceniek jól indítottak, hisz Aska büntetőből, majd a palán alól is betalált, de a lendületük percek múlva mégis megtört. A klasszisokkal teletűzdelt Falco-ból Perl Zoltán és Váradi Benedek is megmutatta, hogy miért kihagyhatatlan tagjai a magyar válogatottnak, a 25. percben már 20 pontnyi volt a differencia. A DEAC csapatának innen aligha volt visszaút, mivelhogy Clark is remekelt, valamint az utóbbi időszakban kissé tompábban játszó Keller Ákos is magára talált. Aska újabb büntetője, Drenovac közelije, illetve Thames triplája közé túl sok szombathelyi kosár ékelődött, 64–41-es állásnál az egyetemisták mestere, Berényi Sándor újabb tanácsokkal látta el tanítványait. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva Drenovac még két büntetőt értékesített, majd a half-charge félkörívből felugorva is kosarat dobott, de fél órányi játék utáni az állásra (64–45) aggasztó volt felnézni.

Az egyetemisták nem engedhettek meg maguknak több hibát, mert a győzelem megszerzésére már igencsak csekély esély volt. Ha nem a címvédő, de idén is aranyéremre esélyes Falco lett volna az ellenfél, talán egy ilyen tetemes hátrányt le lehetett volna dolgozni, de a rutinos sárga-fekete mezesek a záró felvonásban is jól teljesítettek. Igaz, a cívisvárosi játékosoknak is voltak szép megoldásai, a 33. percben például végre Dzeletovicnak is elsült a keze. A vége előtt négy perccel Polyák közelijével már csak 14 pont volt a felek között, a fekete-fehérek mintha vért ittak volna, úgy küzdöttek… Az utolsó percekben a szombathelyiek már nagyobb teret hagytak a vendégeknek, a Polyák, Hagins, valamint Dzeletovic által szerzett pontok pedig már túl későn jöttek… A Falco Szombathely magabiztos játékot produkálva, 80–70-es arányú győzelmet aratott, ezzel már 9 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban. A DEAC-nak kár volt azért az első negyedért, mivel a második és harmadik játékrész kiegyenlített játékot hozott, a végén pedig ha lett volna még a meccsből néhány perc, akár fordíthatott is volna.

Tippmix Férfi NB I/A csoport, 25. forduló

Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – DEAC-Tungsram 80-70 (32-18, 14-14, 18-13, 18-25)

Szombathely, Arena Savaria. Vezették: Praksch P., Török R., Jakab L.

Szombathely: Váradi 16/3, Somogyi 11-3, Clark 18/12, Golomán 6, Keller 4. Cserék: Barac 4, Perl 18, Verasztó -, Kovács B. -, Hawkins 3/3

Vezetőedző: Milos Konakov

DEAC: Thames 5/3, Hagins 11/9, Valerio-Bodon 3/3, Dzeletovics 10/6, Tóth 8. Cserék: Polyák 9/3, Drenovac 13, Kerpel-Fronius -, Aska 11, Kovács –

Vezetőedző: Berényi Sándor

T.H.