Kovács Annáék hatalmas csatában győzték le a németeket!

Hihetetlenül izgalmas mérkőzésen Lukács Viktória hét góljával, valamint Háfra Noémi győztes találatával legyőzte Németországot a magyar válogatott az Eb-középdöntőben.

0

 

hirek_foto-1-300x200 Kovács Annáék hatalmas csatában győzték le a németeket!

Fotó: ©kolektiff images

A magyar válogatott nyitott védekezéssel, és a Bíró – Lukács, Kovács, Kovacsics, Mészáros, Háfra, Schatzl sorral és három góllal kezdett Lukács és Háfra révén, védekezésben Kovácsot Planéta váltotta. Sok hibával kezdtek a németek, de 4-1-et követően mi is megtorpantunk, időt kért az ellenfél, de mi tudtunk továbblépni egy újabb Lukács-indulásgóllal. Tíz perc múltán Tóth is lehetőséget kapott, a németek feljavultak támadásban, mi viszont visszaestünk, 5-4 lett az állás sz első negyedóra végén, Kim Rasmussen is időt kért. Szabó rögtön góllal mutatkozott be beállóban, és Bíró is remekelt a találkozó első félidejében, de elöl nem tudott jó helyzeteket kialakítani a magyar válogatott, így a 20. percben egyenlített a rivális, majd Lakatos is pálya lépett. Háfra góljával egyenlítettünk, majd emberelőnyben visszavettük a vezetést, majd meg is őriztük szünetig, miután Szabó betalált ismét.

Kovacsics gólja nyitotta a 2. félidőt, a magyar csapat ismét az alapsorra támadott, a magyar válogatott nem játszott hibátlanul, de tartani tudta vezetését a játékrész első tíz percében. 19-18-nál Kiss Éva büntetőt hárított, majd Kim Rasmussen időt kért negyedórával a vége előtt, de a németek átvették a vezetést, Háfra pihenőt kapott, Bíró pedig visszatért a hajrára, de Háfra is ismét pályán volt az utolsó percekben. 24-23-as német vezetés állt az eredményjelzőn 56. percre fordulva, majd döntetlen után Smits passzívnál talált be, de Schatzl egyenlített egy kipattanót követően, viszont ápolni kellett a magyar szélsőt. Az utolsó percben kivédekeztük a németek támadását, 59:35-nél pedig Kim Rasmussen időt kért. Remek támadás után Háfra óriási gólt lőtt, az ellentámadást pedig a magyar csapat lefaultolta, így magyar győzelem született!

Kim Rasmussen szövetségi kapitány: – Ezért vagyunk itt, hogy ilyen körülmények között, ilyen fáradtan is harcoljunk és győzni tudjunk. Nagyon büszke vagyok, és örülök, hogy mi lőttük az utolsó, a győztes gólt. Mindenki mindent kiadott magából, így elégedett is lehetek. Megmutatták a lányok, hogy van szívük, hogy talpra tudunk állni és csapatként erősek vagyunk. Ma szerencsések és jók is voltunk. Az elején jól működött a védekezés, de a németek nagy küzdők, végül jól jöttünk ki a végjátékból.

Női Európa-bajnokság, 2018. november 29.-december 16., Franciaország

2. középdöntő csoport, 2. forduló:

MAGYARORSZÁG-NÉMETORSZÁG 26-25 (12-10)
Nancy, játékvezetők: Pandzsics, Moszorinszki (szerbek)

MAGYARORSZÁG: Bíró, Kiss É. (kapusok), Háfra 5, Kazai, Kovács A. 2, Kovacsics 3, Lakatos, Lukács 7, Mészáros, Orbán, Pálos-Bognár, Planéta 3 (3), Schatzl 3, Szabó L. 3, Tóth G., Tóvizi

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

NÉMETORSZÁG: Eckerle, Roch (kapusok), Behnke 4, Berger, Bölk 1, Geschke 1 (1), Grijseels 2 (1), Grossmann, Müller, Schmelzer 1, Schulze 1, Smits 6, Stolle 9, Weigel, Zapf, Zschocke

Szövetségi kapitány: Henk Groener

Kiállítások: 4, ill. 2 perc

Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2