Kovács és Tóvizi is pályára lépett a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott előbb az Eb-címvédő Norvégia, majd világbajnok franciákkal találkozott a Norvégiában zajló Möbelringen-kupán. Második mérkőzésén a végjátékig versenyben volt a vb-címvédő franciák ellen a döntetlenért a magyar válogatott, végül minimális különbséggel maradt alul.

0

            hirek_foto-2-300x169 Kovács és Tóvizi is pályára lépett a franciák ellenFotó: MKSZ

A mieink Bíró – Orbán, Kiss N., Kovacsics, Mészáros, Klivinyi, Kazai sorral kezdett, Kiss N. góljával indult a találkozó, amelyre Pineau válaszolt, majd a Siófokon Nze Minko duplája következett. Lacrabere kiállítását követően Planéta állhatott a büntetővonalhoz és hetest értékesített. Egy találattal vezettek a világbajnokok, amikor újra hétmétereshez jutottak a mieink, ismét Planéta kapott lehetőséget, nem hibázta el, ezzel feljöttünk egyre. Az egyenlítő, majd a vezetést jelentő találat is Tóthnak köszönhető, Planéta góljával pedig már kettővel is vezetett Kim Rasmussen együttese, de gyorsan jött rá két francia válasz. Újabb gyors akciót követően ellenfelünk újra átvette a vezetést (6-7), így magyar időkérés következett. A 22. percben visszatért a pályára Kovacsics, aki még a találkozó elején szorult ápolásra, passzát Schatzl váltotta gólra, így újra egyenlőt mutatott az eredményjelző. Öt perccel a vége előtt Kovacsics talpról talált be a francia kapuba és ezzel ismét magunkhoz vettük a vezetést. Francia időkérés következett, Edwige volt ezúttal eredményes (9-9). Hullámzó első félidő után, végül két gólos hátrányban mentek a szünetre a mieink.

Orbán kiállítását követően emberhátrányban kezdtük a második felvonást. Kovacsics hétméterest harcol ki, amelyet Planéta ismét gólra vált, megszerezve ezzel negyedik találatát. A 34. percben Háfra is feliratkozott a góllövők listájára, talpról óriásit lő (11-12). A folytatásban két magyar hiba újabb két francia gólt eredményezett, így három gólos hátrányban Kim Rasmussen időt kért. Meg is lett az eredménye, Tóth átlövésből a léc alá lőtt (12-14). Bíró hiába mutatott be gyönyörű védéseket, nem tudtunk faragni a különbségen, ellenfelünk rendre két-három góllal vezetett. Tíz perccel a vége előtt Janurik váltotta Bírót a kapuban, majd Tóth büntetőjével sikerült közelebb zárkóznunk, aki azonban a második hetesét elhibázta. Háfra két hétméterest is kiharcol, mindkétszer a százszázalékos Planéta érkezik a büntetővonalhoz és ezúttal sem hibázza el. Négy perccel a vége előtt magyar labdaszerzés következik, Szabó Laura pedig résen volt és az üres kapuba ívelte a labdát, ezzel a második félidőben először tudott egyenlíteni Magyarország. Lacrabere hetesével azonban Bíró nem tudott mit kezdeni, újra visszaszerzi a vezetést a francia együttes (18-19). Az utolsó percben Janurik óriásit hárít, az egyenlítő gólért támadhattak a mieink, így a magyar szövetségi kapitány kihasználta az időkérést. Nem sikerült az egalizálás, így egy gólos francia győzelemmel zárult a találkozó.

Klivinyi Kinga műtött válla a találkozó során sérülést szenvedett. A balátlövőt a csapat egészségügyi stábja kezeli, sérülése nem tűnik súlyosnak, de az már biztos, hogy a vasárnapi Dánia elleni találkozón nem lép pályára, ahogy Kovács Anna és Tóth Gabriella sem.

Möbelringen Kupa, Fornebu, Norvégia, 2. forduló:
MAGYARORSZÁG-FRANCIAORSZÁG 18-19 (9-11)
Oslo, játékvezetők: Mads, Markus

MAGYARORSZÁG: Bíró, Janurik, Kiss É. (kapusok), Háfra 2, Kazai, Kiss 1, Klivinyi, Kovács, Kovacsics 2, Lukács 1, Mészáros, Orbán, Pálos-Bognár, Planéta 6 (5), Schatzl 1, Szabó 1, Tóth 4 (1), Tóvizi

Edző: Kim Rasmussen

FRANCIAORSZÁG: Gabriel, Glauser, Leynaud (kapusok), Ayglon, Blonbou, Coatanea 1, Dembele 3, Edwige 2, Flippes 3, Foppa, Houette 2, Kanor 1, Lacrabere 1 (1), N’GOUAN 2, Niombla, Nze 2, Pineau 2 (1), Zaadi

Edző: Krumbholz Oliver

Kiállítások: 6, ill. 8

Hétméteresek: 7/6, ill. 4/2

Kim Rasmussen szövetségi kapitány: A mérkőzés nagy részét tekintve nagyon elégedett vagyok a lányokkal, egyedül az első félidő utolsó öt percében nyújtottunk gyengébb teljesítményt az ellen a francia csapat ellen, amely ellen mindenki megszenved a góllövéssel. Ma testközelből megtapasztalhattuk a játékukat, rendkívül gyorsak, erősek, nehéz ellenük játszani. Éppen ezért is örülök annak a fajta küzdőszellemnek és teljesítménynek, amit ma mutattunk. Sajnos holnap sem Klivinyi Kinga, sem Tóth Gabriella, sem Kovácsa Anna nem játszhat. Kovacsics Anikó és Háfra Noémi terhelését pedig csökkentenünk kell, így taktikailag nem lesz túl sok lehetőségünk holnap. A legfontosabb, hogy további sérülések nélkül ússzuk meg a tornát.