Fotó: atletika.hu
Kozák Luca 100 síkon és fő számában, 100 gáton bizonyult a legjobbnak, utóbbi számban beállította idei legjobb idejét. Suba László tanítványára a stabilitás a jellemző, ez pedig biztató jel a világbajnokságra nézve.
Kozák Luca: A Csapat Európa-bajnokság után két kemény hét következett, munkából érkeztem a Szuper Liga Döntőre, edzésből oldottuk meg ezt a versenyt, nem akartunk felkönnyülni. Ez felesleges itt lett volna, hiszen még egy hónap a világbajnokság, Dohában kell csúcsformában lenni. Úgy terveztük, a 100 síkot a gát előfutamának tekintjük, de szerettem volna egyéni csúcsomon belül futni. Mivel azoknak, akik nem jutottak ki a világbajnokságra, már szezon vége van, már nem voltak annyira élesek, így 50 métertől szinte egyedül futottam, de úgy gondolom, a 11.55 nem rossz eredmény. A gátat sokkal rosszabbnak éreztem, mint az ob-n volt, nem voltam annyira friss, az eleje jól ment, de a nyolcadik gátnál kicsit kifordultam, lehet, ez a fáradtság számlájára írható. Viszont munkából érkezve is sikerült idei legjobb időmet beállítani és ez jó jel. Abban bízok, mivel stabilan futom a 89-et, ebből kijön majd egy 80 eleje. A vb előtt még rajthoz állok a csapatbajnokságon, de azt is edzésnek fogjuk fel, majd egy hétre rá lesz még egy versenyem, ami a főpróba lesz Doha előtt.