Kozák Luca: „úgy gondolom, jó kezdés volt”

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gátasa is megkezdte fedettpályás szezonját.

0

download-3-e1551630452621-1024x576-300x146 Kozák Luca: „úgy gondolom, jó kezdés volt”

Suba László tanítványa idei első versenyén, az IAAF World Indoor Tour sorozat Karlsruhei állomásán állt rajthoz 60 gáton. Az előfutamban és a döntőben élete második legjobb időeredményével, 8.02-vel ért célba, ez az ötödik helyre volt elég az erős mezőnyben.

 – Mivel nagyon hosszú volt a világbajnokság miatt a tavalyi szabadtéri szezon, Doha után szükségem volt az aktív pihenésre. Fizikailag és mentálisan is elfáradtam, így tartottunk egy kis szünetet. Tavaly ilyenkor előrébb tartottunk a felkészülésben, erő tekintetében viszont most sokkal jobban állok, a gyorsaság pedig szépen lassan kezd visszajönni. Szerencsére sérülés nem hátráltatta a munkát, zavartalanul tudtam készülni – mondta el felkészüléséről kiváló gátasunk.

– Karlsruhében álltam rajthoz idei első versenyemen, úgy gondolom, jó kezdés volt, elégedett vagyok az időeredménnyel. Nagyon élveztem a futást, kétszer is életem második legjobb idejét értem el (8.02), ez jót tett az önbizalmamnak. Belülről az első futásomat jobbnak éreztem, mint a másodikat, meg is lepődtem, hogy ugyan azt az időt értem el, mint az előfutamban. Az ötödik hellyel is elégedett vagyok, csak ezredekkel maradtam le a dobogóról. Az mindenképp jó érzéssel tölt el, hogy partiban tudok lenni az élmezőnnyel a szezon elején. Az előfutamban és a döntőben is Cindy Roleder előtt sikerült célba érnem, de beszéltem vele és elmondta, számára idén nem a világranglista helyezés a legfontosabb. Korábban már kvalifikálta magát az olimpiára, e téren előrébb tart, ebben az évben az ötkarikás játékokra készül – összegezte idei első versenyét Suba László tanítványa.

– Sok idő nincs a pihenésre, kedden már Düsseldorfban, 8-án Torunban, majd 14-én Berlinben állok rajthoz 60 gáton, végül az országos bajnoksággal zárul a fedettpályás szezonom. Mivel idén nem rendezik meg a fedettpályás világbajnokságot, valószínű, hogy még egy-két versenyt beiktatunk a versenynaptárba – zárta mondandóját Kozák Luca.