A bécsi alakulat az elmúlt szezonban 98 pontot szerezve „csont nélkül” nyerte meg az osztrák junior bajnokságot, ám az idei eredményeik alapján inkább stabil középcsapatnak minősíthetők. Legutóbb hazai pályán 3-0-ra nyert ellenük a Vasas, a Znojmo pedig nyolcat rámolt be nekik. Közben akadt egy hosszabbításos győzelmük is a Villach-al szemben, de ez vajmi keveset szépít a gyenge bizonyítványon. Ez idő tájt a mieinknek sem ment valami fényesen; vereség az UTE és az eléggé harmatos Slavija Ljubljana ellen, igaz legutóbb már hazahoztuk Graz-ból a 3 pontot.

A Vienna jelenleg az ötödik az osztrák junior bajnokság A-csoportjában, a debreceniek hatodikak a B-csoportban, igaz a szerzett pontok tekintetében a mieink négy ponttal jobban állnak. Nyilván botorság lenne csupán a papírforma alapján megítélni a bőséges kerettel gazdálkodó vendégeket, akik bizonyosan kemény csatára késztetik majd a hazai alakulatot. Részünkről sok függ attól, hogy kulcsjátékosaink elő tudják-e varázsolni a góllövő ütőjüket, mivel az elmúlt időszakban a legnagyobb gondot a gyenge helyzetkihasználás jelentette, bár a néha szellős védekezésen is van mit javítani.

Összességében megkockáztatható, hogy talán – ha nem is túlságosan – a hazai gárda felé billen a mérleg nyelve. Reméljük, hogy együttesünk tovább lépdel a felfelé vezető úton és a szurkolók segítségével sikerül kiharcolni a győzelmet!

Debreceni Hoki Klub – Vienna Capitals

2017.10.29. (vasárnap) 18.15, Debreceni Jégcsarnok