Kozma Mihály: „A felkészülés eddig a terveknek megfelelő ütemben zajlott”

A DSC-SI labdarúgó szakosztályánál is elkezdődött a munka, Kozma Mihály szakosztályvezető számolt be a feladatokról, célokról.

0

kozma-mihly-300x225 Kozma Mihály: „A felkészülés eddig a terveknek megfelelő ütemben zajlott”

Minden korosztály július 23-án kezdte meg a felkészülést. A bajnokságban szereplő csapatainknak, U14-15-17-19,  a képzés ezen szakaszában a fizikai felkészítése a fontos elsősorban, a labdás gyakorlatokat összekötjük a technikai jellegű feladatokkal. A felkészülés eddig a terveknek megfelelő ütemben zajlott, eddig napi két edzésen vettek részt a játékosok, következő héttől viszont már visszatérünk a napi egyhez. Célunk továbbra is az, hogy az U14-15 az NB-2 élmezőnyében végezzen, a két legidősebb korosztálynál pedig a dobogó közeli helyezés. Eddig ezt minden évben sikerült elérnünk, nekünk az a realitás, mivel megfelelő időben a tehetséges játékosaink a DVSC-hez kerülnek.

A nyári szünetben focitábort szerveztünk, amit kifejezetten szeretünk, mert bemutathatjuk a közegünket és nem csak a srácok, hanem szüleik is megismerhetik a kiváló körülményeinket. Két hét alatt 90 gyerek volt nálunk, már voltak, akik jelezték, továbbra is maradnának nálunk. Jelenleg még nem tudok pontos számot mondani, ehhez meg kell várni az augusztus végét.

Személyi változások is történtek a szakmai stábban, Benczik Zsolt távozott, a DEAC-nál folytatja a munkát, helyére Takács András érkezett, valamint az U12-es csapathoz Bihari Csanád. Zolnai Lajos a legkisebb korosztályhoz került, bár ő a felnőtteknél is kiválóeredményt ért el, dolgozott Herczeg András és Garamvölgyi Lajos pályaedzőjeként is, jó szakember, úgy gondoltuk, a gyerekekhez mindig a legjobb edzőre van szükség és Lajos az egyik legjobb edző. Szeretnénk minél több gyereket magunkhoz csábítani, Jankovics Sándor és több kollégám járja az óvodákat, keresik azokat, akik focizni szeretnének.

Azokat a gyerekeket, akik szeretnének egyesületi szinten focizni, szeretettel várjuk az Oláh Gábor utcai sportkomplexumban, hétköznap fél 9-től este 6-ig, Zavaczki Antalnénál jelentkezhetnek az irodában (volt DVSC iroda). Elérhetőségünk megtalálható a www.debrecenisportcentrum.hu oldalon.