Fotó: DEAC
A DEAC férfi futsalcsapata idén már azzal történelmet írt, hogy a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, de Elek Gergő tanítványai még a bajnokságban is felállhatnak a dobogóra. A rájátszás még csak hétfőn ért véget, de az egyetemisták nem sokat pihenhetnek, ugyanis péntektől már a Veszprém elleni bronzcsatában kell bizonyítaniuk.
Ahhoz kétség sem fér, hogy a debreceniek kapusára, Krajcsi Bencére főszerep hárulhat. A kékek-fehérek Tatai József és Pál Patrik vezérletével gyorsan, a pálya bármely részéről veszélyt teremthetnek, így a 16-os mezszámot viselő hálóőrnek mindvégig résen kell lenni.
„Reméljük, hogy pénteken végre meg tudjuk törni a Veszprém elleni, hét meccse tartó negatív szériát – hangoztatta honlapunknak Krajcsi Bence. „A rutinos, többszörös válogatott-játékosok ellen nem lesz könnyű felvenni a versenyt, de ezt a lehetőséget most meg kell ragadnunk. Tatai Jószef, az NB I gólkirálya gyakorlatilag bármilyen nehéz helyzetet képes pontosan kivitelezni, de Pál Patrik is olykor csukodt szemmel képes lenne kibombázni a kaput, így bizonyára nem fogok unatkozni. Rúgni, csípni, harapni fogunk, hogy nyerjünk a veszprémi katlanban és kerüljünk előnybe.”
Krajcsi Bence arról is szót ejtett, hogy míg a DEAC előzetesen kitűzött célja az volt, hogy a szezon végén a bronzpárharcban szerepeljenek, addig a Veszprém a döntőbe akart kerülni. A kapus úgy érzi, hogy csapata ereje ezúttal a mentalitásban rejlik, mert mindannyian hisznek a sikerben.
„Az tény, hogy a Veszprém minőségi játékosokkal rendelkezik, ugyanakkor nekünk sokkal hosszabb a kispadunk, ami egy három nyert meccsig tartó párharcban nagy előny lehet – folytatta a DEAC kapusa. „Rendkívül sikeres idényünk van, nem kevés meglepetést is okoztunk már, de a Magyar Kupa ezüstérem után egy bajnoki bronzzal lenne teljes az öröm. Idei teljesítményünkre kizárólag higgadt helyzetkihasználással tehetjük fel a koronát, és alakuljon bárhogy is a csata, az utolsó percig küzdünk.”
A 22 esztendős Krajcsi Bence amellett, hogy az utóbbi hónapokban kiváló formában védett a Debreceni Egyetemen is helytállt, hiszen sikeresen megvédte szakdolgozatát, és szorgalmasan készült az államvizsgára.
„Hátborzongató, de egyben nemes feladat, hogy védéseimmel meccsről meccsre segíthetem a csapatom. Mindenkinek elmondom: nincs mese, csak a bronz elfogadható. Bár volt egy fél évig tartó rossz szériám, ám szerencsére ismét elkaptam a fonalat. Egy magánéleti probléma után csak a munkába fektetett hit dobott fel, most frissen-kipihenten tudok minden edzésen és mérkőzésen pályára lépni, ráadásul a válogatottban már többször is számítottak rám. Mind játékosként, mind csapatként jó érzés ott lenni a sport krémje között. Szoros, pikáns összecsapások következnek, de szerencsére sínen is vagyunk, remélem a folytatásban is tudjuk majd a saját játékunkat játszani. A kupadöntőben a keménymag buzdítása nagyon sokat jelentett számunkra, bízom benne, hogy a következő, heves vérmérsékletű mérkőzéseken is velünk tartanak.”
T.H.