Fotó: Ásztai Csaba
A vendég MTK ellen ugyan pozitív volt az elmúlt évek mérlege, de minden győzelemért alaposan meg kellett küzdeni a mieinknek. Nem véletlen fogalmazták meg többen: óvatosan latolgassuk az esélyeket, mert a kék-fehérek nem lebecsülendő ellenfél.
Az Őri, Pozdena női páros kezdő sípszavára ezer néző foglalt helyet a lelátókon. Fél perc sem telt el, és a fővárosiak szinte azonnal bevették Gabriel kapuját. Ezzel egy darabig el is lőtték a felhalmozott puskaport, mert Vámosék egy öt nullás rohammal fordítottak. Tulajdonképpen minden erőlködés nélkül. Volt néhány hajdani debreceni a vendég kispadon. Dakos Noémi, Anna Kekezovity – anno Punyko – és Pál Tamara előtt nem volt ismeretlen a Hódos öltözője. De a mester, Vida Gergő is trenírozta – nem is olyan régen – a Lokistákat. Talán ez, a stressz, meg a bizonyítási vágy is okozhatta, hogy a tizedik percben az MTK edzője sárga lapot kapott egy hevesebb gesztikulációja után.
A hazaiak egyetlen percnyi szusszanást sem hagytak. Ráerőltették akaratukat a kékekre, még akkor is, amikor az ellenfél jól lassította a játékot, így a megszokott gyors indítások kevesebbszer sikerültek nálunk.
Öt gólos előnnyel vonultak az öltözőbe Bordásék. A második harminc percben sem kellett izgulni. Catherine Gabriel a kapuban lehúzta a rolót, Kácsor bombái ellen nem volt ellenszer, igaz odaát Kekezovity balkeze villant a kelleténél többször. Hétgólos DVSC győzelem született, a publikum elégedetten tapsolt, a lányok boldogan énekeltek az ultrák előtt.
A mezőny egyik legjobbja a kapus Gabriel volt, de Kácsor Gréta kilenc gólja is demoralizálólag hatott az MTK-ra, ahol Anna Kekezovity hét találata és az utolsó húsz percben magára talált Pál Tamara öt gólja próbálta enyhíteni a csalódottságukat.
Az edzők rendkívül korrekten elemezték a történteket.
Vida Gergő kiemelte, hogy a DVSC az egyik legjobban védekező csapat a magyar mezőnyben, tulajdonképpen a magyar válogatott tengelyével kellett nekik felvenni a harcot. Erre ellenszere nem sok csapatnak lesz, tette hozzá, így a kapott 24 góllal elégedett.
Szilágyi Zoltán szerint több volt a derbiben, főleg amiatt, hogy a gyors lerohanásokat jól állították meg a fővárosiak. Összességében elégedettnek tűnt, kiemelte a védekezésben nyújtott teljesítményt és Kácsor – ahogyan fogalmazott – extra átlövéseinek köszönhető kilenc találatát.
DVSC SCHAEFFLER – MTK 31–24 (15–10)
DVSC: GABRIEL – M. Costa, Vámos P. 3, BORDÁS 3, Planéta 3, Jezsikava, PETRUS 6
Cserék: Torda (kapus), KÁCSOR 9, Hámori 1, Hornyák D., Szabó N., Tóvizi, TÖPFNER 6 (3)
Edző: Szilágyi Zoltán
MTK: Győri B. – Grosch 2, KEKÉZOVITY 7, Simon P. 2, Szabó L. 1, Koronczai 1, Pelczéder 1
Cserék: SUBA (kapus), Mazák-Németh, Mészáros-Mihálffy 1, ROMÁN D. 2, PÁL T. 5 (1), Dakos 1, Sallai N. 1, Juhász E.
Edző: Vida Gergő
W.Gy.




