Kusai Kristóf országos bajnok!

Szeptember 22-én rendezték a juniorok országos súlyemelő bajnokságát.

0

42441861_1034769900026357_6427809142789898240_n-300x225 Kusai Kristóf országos bajnok!

Oroszlányban gyűltek össze múlt hétvégén az ország legjobb junior súlyemelői, hogy eldöntsék, idén kik lesznek a különböző súlycsoportok bajnokai.

A 77 kilósok mezőnyében a debreceni Kusai Kristóf címvédőként indult azzal a nem titkolt céllal, hogy ismét ő állhasson fel a dobogó legmagasabb fokára. Szakításban tökéletesen sikerült első, 115 kg-os gyakorlata, viszont a 120 mindkétszer kifogott rajta, de ezzel is sikerült megnyernie ezt a fogásnemet és vetélytársaival szemben három kilós előnnyel várhatta a folytatást.

Lökésben először a 136, majd a 140-en is sikeres gyakorlatot hajtott végre, míg a 2. és 3. helyen álló versenyzők 137 és 135 kilót tudtak kilökni két fogás után, ha győzni akartak, kockáztatniuk kellett. Márpedig mindketten szerették volna megszerezni az aranyérmet, ennek megfelelően emeltek a súlyon, 143 kilóval próbálkoztak, sikertelenül, ezzel el is dőlt, hogy Kecskés Zoltán tanítványa idén is a súlycsoport legjobbja. Edzője tanácsára még harmadik fogásra kísérletet tett a 145 kilón, de az már soknak bizonyult. Kristóf ezzel összetettben 255 kg-ot teljesített.

Férfi 77 kilogramm:

Országos junior bajnok: Kusai Kristóf FISZEJ SE 115/140 kg, összetettben 255 kg