Labdarúgás: A Hajdúnánást fogadja a Sportiskola

Selyem Nándor alakulata egy győzelem esetén biztosan megelőzné közvetlen riválisát a tabellán.

0

sportiskolakép-300x163 Labdarúgás: A Hajdúnánást fogadja a Sportiskola

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola a Sárrétudvarin aratott 6–1-es sikere után lényegében a megyei elitben való maradást ünnepelhette. A bajnokságban idén újoncnak számító DSI előnye immáron 12 pont a még kieső helyen lévő Vámospérccsel szemben úgy, hogy már csak öt forduló van hátra.

Selyem Nándor együttese legközelebb az eddig egy ponttal többet szerző, ezáltal egy hellyel előrébb lévő Hajdúnánást látja vendégül a Gyulai István Atlétikai Stadion pályáján. Míg a cívisvárosi gárda az utóbbi hetekben lendült igazán jó formába, addig a nánásiak sorozatban három vereséget szenvedtek. A szombaton sorra kerülő mérkőzésnek a Hajdúnánás játékosai valamivel kipihentebben vághatnak neki, hiszen a több fiatallal kiegészült sportiskolások szerdán a Megyei Kupában a Létavértes ellen küzdöttek a továbbjutásért, de végül négy góllal kikaptak.

A felek őszi találkozóján a debreceniek hiába volt már az első perctől kezdve mezőnyfölényben, a félidőben Hajdúnánás 2–0-ra vezetett, és onnan felállva végül egy pontot (2–2) mentettek. Bizonyára ezúttal is egy szoros, izgalmas mérkőzést szemlélhetnek meg a nézők, amely mellé kellemes idő várható.

Labdarúgó megye I., 26. forduló

DSC-SI – Hajdúnánás FK

04.30. (szombat) 16:30 Debrecen Gyulai István Atlétikai Stadion

T.H.