Noha a Campus Fesztivál véget ért, a Nagyerdőn az élet továbbra sem állt meg, hiszen a stadionban a DVSC a felkészülési mérkőzéseinek sorát vasárnap az ukrán első osztályú Veres Rivne ellen zárta. A kivetítőn a „Football for peace” jelmondatot is felfedezhettük, a barátságos találkozó megrendezését nemes ügy szolgálta: a háború károsultjainak támogatására Hayk Hovakimyan klubigazgató 5000 eurós csekket adott át az ukrán csapat képviselőinek.
Az előző edzőmérkőzésekkel ellentétben ezúttal a kapuban Gróf kezdett, míg a védelemben a Baranyai, Romanchuk, Deslandes, Manrique kvartett foglalt helyet. Dzsudzsák és Baráth ezúttal is a szűrő szerepkört látta el, előttük pedig meglepetésre Ferenczi jobb szélsőként bizonyíthatott. Hosszú idő után Kundrák Norbertet is a kezdőcsapatban láttuk, mellette pedig Szécsi Márk és Dorian Babunski hozhatta zavarba az ellenfelet.
A mérkőzés elején többnyire a DVSC birtokolta a labdát, azonban az első lehetőség mégis az ukrán csapat előtt adódott, Gróf Dávid a 7. percben nagyot vetődve szögletre mentett. Nem sokkal később Kundrák Norbert vette célba a kaput, ám életerős lövése a felsőléc fölött zúgott el. Ferenczi János is veszélyeztetett távolról, és bár nem találta el a kaput, próbálkozását a közönség tapssal honorálta. Aztán a Veres Rivne percei következtek, a csapat támadói bal szélről több lövést is eleresztettek, de a Loki hátul remekül állta a sarat. A vendégek rohamát miután túlélték a debreceniek, Ferenczi szemfüles passza után Szécsi a bal alsót vette célba, amit a hálóőr ujjheggyel tolt ki. Az iramra nem lehetett panasz, az összecsapás egy rendkívül jó erőfelmérőnek számított a bajnoki rajt előtt. Az egy az egy elleni párharcok során a kemény belépőkből sem volt hiány, a 32. percben miután Szécsi a földön maradt, percekig állt a játék, mivel a játékosok között óriási kakaskodás tört ki. Az esetet követően Joao Janeiro együttese kis híján megszerezte a vezetést, ugyanis Baráth beadására kiválóan érkezett Dorian Babunski, kinek fejese centikkel szállt el a kapu mellett. Ami nem jött össze akkor, az már sikerült öt perccel később, ugyanis Dzsudzsák Balázs 20 méterről, szabadrúgásból kipókhálózta a bal felsőt. A hazai alakulat a félidőig akár meg is duplázhatta volna előnyét, Manrique beadása rendkívül veszélyesen kanyarodott középre, de a labdára nem érkezett senki, így negyvenöt perc után 1–0 állt az eredményjelzőn.
A szünetben megható pillanatok szemtanúi lehettünk: a pályafutását a DEAC-ban folytató, 22-szeres válogatott Korhut Mihály könnyek között, a DVSC-ben 281 tétmérkőzéssel a háta mögött búcsúzott el játékostársaitól és a szurkolóktól, jelképül pedig Makray Balázs cégvezetőtől egy erre az alkalomra készített mezt vehetett át.
A második félidő elején a Loki a kapuja elé szegezte ellenfelét, ám a hajdúsági fölény meddőnek bizonyult, mivel az utolsó passzok több esetben is pontatlanok voltak. A Veres Rivne azonban egy óra elteltével sem igazán tudta átlépni a térfelet, így egyre inkább érett a debreceni gól. Joao Janeiro először a 66. percben szánta el cserére magát, ekkor Dorian Babunskit a sérüléséből visszatérő Bárány Donát váltotta. Az ukránok sok szabálytalansággal tördelték a játékot, ezáltal a 80. percig lassabb iramban csordogált a mérkőzés, amely a hajrára mégis felélénkült. Baráth legurítása után Ferenczi törhetett kapura, ám rossz megoldást választott, így az állás továbbra sem módosult. A végén a tesztjátékon lévő Sana Gomes is beállt, aki a bal szélen külön színt vitt a mérkőzésbe. A 83. percben Ferenczi szöglete után Baráth fejelhetett, ám a hátvédek kivágták a labdát. A végén Deslandes szerzett labdát, amellyel egészen a kapuig roboghatott, ám kicsivel a kapu mellé gurított, így végül a DVSC 1–0-ra diadalmaskodott.
A Loki egy hét múlva a Kisvárda ellen kezdi a bajnokságot, a fiúk remélhetőleg sikerrel veszik az első akadályt.
Felkészülési mérkőzés
DVSC – Veres Rivne: 1-0 (1-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion. Vezette: Nazsa (Horváth, Tőkés)
DVSC: Gróf – Baranyai (Major 76’), Romanchuk (Poór 81’), Deslandes, Manrique (Gomes 81’)– Baráth, Dzsudzsák (Neofytidis 81’) – Ferenczi, Szécsi (Kusnyír 76’), Kundrák (Sós 90’) – Do. Babunski (Bárány 66’)
Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Dzsudzsák 39′
TH




