Lakatos Péter csereként beállva eldöntötte a mérkőzést

A második félőben nyújtott teljesítményének köszönhetően nyert U17-es csapatunk a Ferencváros ellen.

0

48-300x186 Lakatos Péter csereként beállva eldöntötte a mérkőzést

Az első félidőt inkább az óvatos játék jellemezte, mindkét csapat a védekezésre összpontosított, a kapuk néhány alkalomtól eltekintve, nem forogtak veszélyben. A játékrész vége előtt Figeczki lépett ki a védők gyűrűjéből, megtolta a labdát, utána ütközött a vendégek kapusával, aki az eset után sajnos mozdulatlanul feküdt a füvön. A gyors és szakszerű segítségnek köszönhetően, visszanyerte eszméletét, de a mentők a kórházba szállították, kívánunk Genzler Gellértnek mielőbbi teljes gyógyulást.

Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt Joó Zsolt együttese, bátrabban futballoztak, labdaszerzések után gyors támadásokat vezettek, fölényben játszottak. Ez végül meghozta az eredményét, a 65. percben Kenderesit ugratták ki jó ütemben, lövése még elakadt a kapusban, a védők próbáltak tisztázni, de a labda a csereként beálló Lakatos elé került, aki 15 méterről kilőtte a rövid felső sarkot. Ez a találat a győzelmet is jelentette, amit megérdemelten szerzett meg csapatunk.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – Ferencváros: 1:0 (0:0)

DVSC-DLA: Csordás, Tordai, Csige, Mező, Maruscsák, Balla (Kovács 91’), Kenderesi, Girdán (Lakatos 57’), Csáki, Gellén, Figeczki (Bökönyi 77’)

Edző: Joó Zsolt

Gólszerző: Lakatos 65’

Joó Zsolt: Az első félidőben még kiegyenlített volt a játék, talán túlságosan is tiszteltük egymást a Fradival, inkább a stabilitáson volt a hangsúly, de 1-2 lehetőség azért adódott mindkét oldalon. Szünet után jobban felvállaltuk a támadófocit, jól mentünk át védekezésből támadásba, volt a csapatban sebesség, több helyzetet is kidolgoztunk. Szervezetten, egységesen védekeztünk, a cserék is nagyban hozzá tudtak tenni a játékoz, úgy gondolom, végül teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Külön öröm számomra, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, egyben volt a csapat, nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy a második félidőben emelni tudták a szintet, gratulálok a játékosoknak. Egy sajnálatos esemény is történt a mérkőzésen, egy ütközés után a Ferencváros kapusát a mentő vitte el, úgy tudom, már jobban van, a csapat is és én is jobbulást kívánunk neki.