A DEAC Körmenden lépett parkettre az NB I 19. fordulójában. Alapesetben sem a hajdúságiaknak állt volna a zászló, de a sérült Ivan Lilov és Farkas Attila hiánya tovább nehezítette a vendégek dolgát.
A Vas megyeiek kezdtek jobban, Hollins kettesével 7–2-re módosult az eredmény, ám egy 8–0-s „futásnak” köszönhetően átvette a vezetést a Debrecen (10–12). A padról beszálló Velkey János és Lajsz Gergely sem sokat teketóriázott, mindketten triplával vétették észre magukat. Sokáig a körmendieknek kellett ellenfelük után loholniuk, de a negyed végén Dillard hármasával fordult a kocka (26–24).
A kis szünet után a Körmend pillanatai következtek, Fanning 2+1-es akciójával már tízre nőtt a Potocnik-gárda fórja (38–28). Szerencsére a DEAC nem adta olcsón a bőrét, Velkey kosarával ismét felzárkózott a hajdúsági alakulat (42–41). Dillard sok borsot tört a cívisek orra alá, az első félidőben 18 pontot termelt az amerikai légiós.
Fanning hármasára Bognár felelt egy trojkával – így kezdődött a harmadik etap. Berényi Sándor gondjai szaporodtak, hiszen a játékrész derekán Bognár Kristófra a negyedik személyi hibát fújták rá a játékvezetők. Molnár András két jó megmozdulásának köszönhetően egalizált a DEAC (57–57). Olykor az All Star-gálák tripladobó versenyeit idézte a meccs, mindkét oldalon ültek a távoli dobások.
A negyedik negyednek ledolgozható hátrányból vágtak neki a debreceniek (72–68). Elúszni látszott a csoda, ugyanis három és fél perc alatt csak három pontot dobott a DEAC (81–71). Bognár két büntetőjével zárkózott fel újra a Debrecen, de üröm az örömben, hogy kicsit később egy sérülés miatt hordágyon hagyta el a játékteret a 23 éves kosárlabdázó. A végjátékban a Körmend akarata érvényesült, ám a zsinórban nyolcadik vereséget elszenvedő cívisvárosiak minden dicséretet megérdemelnek, hiszen méltó ellenfelei voltak a bajnokesélyesnek tartott Rába-partiaknak.
Egis Körmend – DEAC 100-93 (26-24, 20-19, 26-15, 28-25)




