Lezárult az első hét a téli felkészülésből

Az első hét tapasztalatairól kérdeztük Herczeg Andrást, a DVSC vezetőedzőjét.

0

ds_2018_01_21_16_57 Lezárult az első hét a téli felkészülésbőlA héten Debrecenben jártak a korosztályos válogatottak szövetségi edzői és egyeztettek az akadémia edzőivel. Belvon Attila és Kövesfalvi István a debreceni szakemberekkel beszélgettek az aktuális témákról.

ds_2018_01_21_16_58 Lezárult az első hét a téli felkészülésből-Ez egy megszokott látogatás volt, ismertették velünk a korosztályos válogatottak programját, egyeztettek a válogatottakról az edzőkkel illetve átbeszéltük azokat a kérdéseket, amik felmerültek szakembereink részéről – válaszolta érdeklődésünkre Herczeg András.

Az első keret túl van a téli felkészülés kezdetén, ami szombaton egymás közötti játékkal zárult.

Hétfőn és kedden két-két, szerdán egy, csütörtökön újra két, míg pénteken és szombaton egy-egy edzést tartottunk. Elsődlegesen a kondicionális képességfejlesztésen volt a hangsúly, természetesen voltak taktikai dolgok, de ezek inkább a későbbiekben kapnak nagyobb szerepet. A szombati egymás közötti játéknál az volt a lényeg, mindenki kapjon bizonyos fokú játékterhelést, a kemény heti munka lezárásaként.

ds_2018_01_21_16_59 Lezárult az első hét a téli felkészülésbőlKét fiatal játékos került fel Bukta Csaba és Újvárosi Ádám személyében az első kerethez, róluk is kérdeztük a Loki trénerét – Bukta Csabi külön kezdte a felkészülést, sérülése után csak fokozatosan akartuk terhelni. Hét közepétől már bekapcsolódott a közös munkába, egyre több feladatot végzett a többiekkel, az egymás közötti játékban ő is lehetőséget kapott, míg Újvárosi Ádám végigdolgozta a hetet a keret többi tagjával. Mindkét játékos munkájával elégedett vagyok, de ugyan így elégedett vagyok a csapat többi tagjának a munkájával is – zárta mondandóját a szakvezető.

ds_2018_01_21_17_00 Lezárult az első hét a téli felkészülésből