Valamikor a névrokonodat, aki a Fradiban játszott, nem kedvelték kimondottan Debrecenben. Szoktak ezzel ugratni?
Nem, inkább a mérkőzések előtt a bírók szoktak ezzel viccelődni. Apa jó barátja a Loki gyúrója, Dankó Misi közreműködésével kaptam egy aláírt mezt Lipcsei Pétertől. Tudom, hogy nem kedvelték, de én a debreceni Lipcsei Péter vagyok, itt születtem, itt élek, focizok, azért teszek meg mindent, hogy csapatom minél sikeresebb legyen.
A sok sportág közül miért épp a labdarúgást választottad?
Kipróbáltam az atlétikát, de igazán az nem tetszett, inkább a labda vonzott, ezért is választottam ezt a sportágat. Az óvodában elmentem első fociedzésemre, ahol azt mondták, van tehetségem ehhez a játékhoz. Így kerültem kapcsolatba a labdarúgással, innentől rendszeressé váltak már az edzések, később javasolták, jelentkezzek a Loki Focisuliba. Elmentem, sikerült megfelelnem, Kaszás János bá kiválasztott, ennek már kilenc éve. Azóta végigjártam a korosztályos csapatokat, jelenleg a DLA U15-ös csapatának vagyok a tagja.
Mi tetszett meg a fociban?
Főként az, hogy csapatjáték, a sikeres szereplésért, hogy gólokat érjünk el, együtt teszünk meg mindent. Nem az egyén számít, hanem a csapat.
Szüleid is sportoltak?
Igen, de csak hobbi szinten. Sokat köszönhetek nekik, mindenben támogatnak, minden segítséget megkapok tőlük. Apa a hazai mérkőzéseinkre ki szokott jönni, régebben még idegenbe is elkísért minket.
Belső védőként játszol, hogy kerültél erre a posztra?
Amikor elkezdtem focizni, én is, mint mindenki más, csatár akartam lenni, gólokat szerezni, de kiderült, nem támadónak születtem, így mivel megbízható és fegyelmezett voltam, hátrébb kerültem. Kiderült, jó érzékkel tudok labdát szerezni, jó védő lehet belőlem és már Fórián Zsolt bácsinál is ezen a poszton játszottam. Később Pénzes Laci bácsi és jelenleg Németi János bá is védőként számít rám. Az elején igazából nem tetszett, még bennem volt, én is támadjak, gólt rúgjak, de fokozatosan hozzászoktam. Nagyszerű érzés, mikor szerelésemnek köszönhetően meg tudok egy támadást akadályozni és támadást indíthatok el.
Úgy érzem, belső védőként jól teljesítek, természetesen, van hová fejlődnöm, próbálok mindent megtenni ennek érdekében és azért, hogy jó labdarúgó váljék belőlem. Ehhez János bától minden segítséget megkapok.
A védelmet te irányítod?
Legtöbbször én. Úgy gondolom, sikerül ezt a feladatomat is jól ellátni.
Ezért lettél a csapatkapitány?
Szeretek beszélni, irányítani a pályán, így én lettem a csapatkapitány. Mérkőzések közben, ha valamin változtatni kell, Jani bácsi rajtam keresztül adja ki az utasításokat. Még Kaszi bácsival voltunk Romániában egy tornán, ahol kértem, én lehessek a CSK, amibe beleegyezett. Voltak a közelben árusok, lehetett kapni karszalagot, apukám vett is nekem egyet. Később a csapat is megszavazta, hogy én legyek, azóta mindenhol én viselem a kapitányi karszalagot.
A védekezés mellett, mi még a feladatod?
Labdaszerzések után segítenem kell a labdakihozatalnál a középpályásoknak, pontos passzokkal hozzam játékba őket.
Bajnokságban jól szerepeltetek ősszel, második helyről várjátok a tavaszi folytatást. Miben van a csapat ereje?
Elsősorban a nagyon jó csapatszellemben, ezért is sikerült tavaly megnyernünk a bajnokságot. Együtt, jó közösséget alkotunk, odafigyelünk egymásra, a pályán egymásért, a csapatért küzdünk. Ha valaki egy mérkőzésen gyengébb napot fog ki, biztatjuk, segítünk neki. De pályán kívül is jól megértjük egymást. Az edzéseken próbáljuk maximálisan elvégezni a feladatokat, ha ma 100%-ot nyújtunk, tegyünk meg mindent azért, hogy másnap ez már 101% legyen. Úgy gondolom, ez segíti a fejlődésünket.
Vannak keményebb időszakok az edzésekben, azokat át kell vészelni, a hullámvölgyekből ki lehet és ki is kell lábalni.
A csapatból kik a legjobb barátaid?
Mindenkivel jól kijövök, de leginkább a két kapussal, Urbán Gerivel és Ecsegi Zsolttal, és Talpalló Norbi is jó barátom.
Mi az erősséged és miben kell különösen fejlődnöd?
Úgy gondolom, jól látok a pályán, az egy az egyben védekezést jól oldom meg, valamint a játék irányítása még az erősségem, Herczeg Bandi bácsi is ezeket mondta nekem. Javulnom mindenben kell még, ami van, azzal sosem lehetek elégedett. A technikámon van még csiszolnivaló, fejjátékban is fejlődnöm kell, valamint az úgynevezett támaszkodó lábamat is használni, lövéseknél, passzoknál, labdavezetéseknél.
A felnőtt csapat játékát nézve, főképp a védőket kíséred figyelemmel?
Általában igen, de az ellenfelek védőmunkáját is szoktam nézni. Próbálok minél többet ellesni tőlük, úgy a védekezésben, mint a labdakihozatalokban. Szatmári Csaba játéka nagyon tetszik, mert minden meccsen odateszi magát, higgadtan védekezik, jól áll be a passzsávokba. De minden posztot szoktam nézni, ha esetleg előfordul, hogy középpályán kell játszanom, minél több dolgot elsajátítsak.
Te higgadt vagy a pályán?
Mérkőzések előtt mindig izgulok, de ahogy pályára lépek, elhangzik a kezdő sípszó, már csak a játékra koncentrálok, elmúlik az izgalom.
Külföldi csapatok közül van kedvenced?
A Barcelona a kedvenc csapatom a Loki mellett, de a Real Madrid védője, Ramos a kedvenc játékosom, szerintem ő a legjobb belső védő.
Labdarúgás és tanulás jól megfér egymás mellett?
Jelenleg a „kis” Kossuthba járok, 8. osztályba. Szerencsére különösebb problémát nem okoz, az, hogy focizok, nem hátráltat a tanulásban, négyes, ötös osztályzataim vannak. Igaz, kevés időm jut a tanulásra, mivel tanítás után kezdődnek az edzések, de az órákon odafigyelek, ami szerintem már fél tanulás, otthon csak át kell olvasnom a tanultakat. A tanáraimtól is minden segítséget megkapok.
Vannak kedvenc tantárgyak?
Igazából azok, amikre nem nagyon kell készülni, de a matekot és fizikát is szeretem.
Szabadidődet mivel szoktad tölteni illetve a hosszabb szüneteket?
Felkészülési, bajnoki, iskolai időszakban kevés a szabadidő, ami van, azt legfőképpen a tanulásra fordítom, de a családommal is próbálok minél több időt tölteni, szoktunk közös programokat szervezni, kirándulni járunk, vagy itthon TV-t nézünk, anyával és a húgommal a Ninja Warriort, vetélkedőket, apával leginkább meccseket szoktunk nézni, ilyenkor mindketten másik csapatnak szurkolunk, szoktuk is ugratni egymást. Focin kívül mindig megnézek minden világversenyt, ahol magyar sportolók indulnak és szurkolok nekik. Nagy élmény volt, hogy kimentünk az EB-re, és Lyonban élőben láthattam a Magyarország-Portugália mérkőzést. A hosszabb szüneteket kihasználom, hogy kipihenhessem a fáradalmakat, próbálok minél jobban feltöltődni.
Közeledik a karácsony. Készülsz már rá?
Igen, bár nem vagyok egy nagy ünneplő típus, természetesen, megünnepeljük a családdal, de a barátaimmal is. A szilvesztert hagyományosan baráti családokkal töltjük, idén most hozzánk jönnek.
Ilyenkor sok finomság kerül az asztalra. Mi a kedvenc ételed?
Nagyon szeretem a mamám főztjét, főleg a rántott húst, sültkrumplival, tartármártással. Egyébként nem vagyok válogatós, mindent megeszek.
Ha már karácsony! Ha megkaphatnád az egyik Loki játékos aláírt mezét, kiét szeretnéd megkapni?
A Tőzsér Daniét! Nagyon tisztelem, sokat tett azért, hogy sikeres pályafutást tudhat most magáénak. Nemhiába ő a csapatkapitány, tetszik, ahogy igazi vezérként irányít a pályán.
Visszatérve a focira, mit jelent számodra a labdarúgás?
Kezdetben még csak szórakozást, hobbit jelentett, ma már a foci boldogság számomra. Életem részévé vált, örülök, mikor játszhatok. Második családom a csapat.
Mik a céljaid?
Szeretnék bekerülni a korosztályos válogatottba, majd idővel a DVSC felnőtt csapatába, meghatározó játékos lenni. Távolabbi cél, majd külföldön is kipróbálni magam. De most korosztályos csapatomban kell bizonyítanom, ahhoz, hogy a céljaimat meg tudjam valósítani, sokat kell dolgoznom, edzéseken, mérkőzéseken maximumot nyújtva. A fociban fontos a játék iránti alázat, figyelni és megfogadni az edző utasításait.
Németi János U15 edző:

Péter a csapatkapitány, a játékosok választották meg, amit én természetesen, elfogadtam. Belső védő poszton játszik, feladatát precízen látja el, jól olvassa a játékot, előre tud gondolkozni. Hátulról ő szervezi a védekezést és a biztosításokat, labdakihozataloknál jelentős feladata van, az ellenfél rögzített játékhelyzeteinél ő szervezi meg, a begyakorolt helyezkedéseket. Technikailag képzett, jó alkati adottságokkal rendelkezik, nyerő típusú játékos. A csapat meghatározó tagja, úgy gondolom, a korosztályos válogatottól sem áll messze. Ő a kapcsolattartó köztem és a csapat között a mérkőzéseken, nem csak csapattag, jó munkatárs is egy személyben. Azok közé a játékosok közé tartozik, akik minden nap többet szeretnének adni, mint előtte.