
Csapataink évek óta rendszeres látogatói a hagyományos sporteseménynek. Az idén a debreceni különítmény 22 mezőnyjátékossal és két kapussal indul útnak Máthé Csaba sportszakmai igazgató vezetésével. A tornát 10 együttes részvételével rendezik meg, a mezőnyt öt szlovén, három magyar, illetve egy-egy olasz és horvát együttes alkotja. A szervezők az A csoportba sorsolták a mieinket, akik a házigazda HK Slavija 2-es csapata mellett a Bled, a Medvescak Zagreb és egy hazai kihívó, a Lehel HC ellen lépnek a jégre. Pénteken és szombaton a csoportküzdelmeket bonyolítják le, vasárnap pedig a helyosztó mérkőzések következnek.
Nehéz munka vár tehát a mieinkre, bár nem csupán az eredményesség lesz a cél. Máthé Csaba elmondása szerint a debreceni különítmény tanulni megy Ljubljanába, ahol a tétmeccseket egymás kölcsönös megismerésére, a játékosok képességeinek felmérésére, összességében a jövő szezon előkészítésére kívánják felhasználni, miközben a pontszerzésről sem feledkeznek meg.




