Ma lenne 80 éves Tanár Úr!

80 évvel ezelőtt született a DVSC egykori hátvédje, majd vezetőedzője, Nagykaposi Elemér!

0

nagy-1-290x300 Ma lenne 80 éves Tanár Úr!

A DASE együttesétől igazolt a Lokihoz, amelynek színeiben 1962 és 1964 között 61 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és fellépésein két gólt szerzett. Remek technikájú, kiválóan fejelő, rendíthetetlenül, ám mindig sportszerűen küzdő futballista volt, akit egyenessége miatt tiszteltek az ellenfelek, szerettek a nézők. Egy rövid ózdi kitérőt követően visszatért a Vasutashoz, és 1973-ban történő visszavonulásáig erősítette sorait. A Loki szurkolótábora Tanár úrként éltette, elismervén intelligenciáját, nemes emberi tulajdonságait. Jellemző kivételes adottságaira, hogy utánpótlás- és B -válogatott tudott lenni abban a korszakban, amelyben idehaza a sportág egyik fénykorát élte, hiszen a nagyválogatott az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, nem sokkal később az olimpiai gárda arannyal tért haza Tokióból.

Fedezetet, utóbb söprögetőt játszott, megbízhatóan, alázattal, maximálisan figyelembe véve a csapat érdekeit. Amikor kellett, edzőként és vezetőként szolgálta szeretett klubját.

Nagykaposi Elemér 2012 július 22-én, életének 72. évében hunyt el. Emlékét örökre megőrizzük.