
Érdekes mérkőzés elé néztünk, különösen arra való tekintettel, hogy a szlovén csapatok játékfelfogása az előző időszakban nem mindig ízlett a mieinknek.
Az 1. harmadban oda-vissza hullámzott a játék, mindkét együttes keményen és szervezetten hokizott. A szlovén gárda nem tudott mit kezdeni a mieink védekezésével, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első periódus. A 2. játékrészben is sokat támadott a hazai csapat, ám a gólokat a debreceniek szerezték. A 24. percben Rácz Kristóf nyitotta meg a találatok sorát, Kozma passzát lőtte be. Alig 4 perccel később emberhátrányos szituációban Yakimchuk lépett meg és növelte a mieink előnyét. 30.16-nál Yakimchuk átadását Ivanov értékesítette, 32.31-nél Kozma asszisztjából Filep volt eredményes. 37.15-nél az addig gólpasszok terén jeleskedő Kozma találatával már öt góllal mentek a mieink. A 3. harmad második felében két gólt szerzett a Jesenice, de az erejükből csupán ennyire futotta. Hat perccel a lefújás előtt Yakimchuk még egyszer betalált, beállítva a 2-6-os végeredményt.
A DHK kiváló játékkal értékes győzelmet aratott, feledtetve az előző napi, villachi kisiklást. A svéd edzői páros is az elégedettség hangján értékelte a mérkőzést: „A Jesenice elleni találkozó a játékstílus tekintetében másfajta kihívást jelentett, mint a pénteki meccs a Villachal szemben. A hazaiak nem adtak túl sok szabad teret a mieinknek, keményen játszottak egy az egy ellen. Végig jól felépített, összetett hokit produkáltak a középső- és a védekező zónában, nyomás alá helyeztek minket a saját védőharmadunkban. A védekezésünk jól működött a kapunk előtt, így a Jesenicenek kevés nagy helyzete akadt. A remek védőmunka bizonyítéka, hogy Ambrus Levente kiváló kapusteljesítményével együtt sikerült a szlovén csapatot összességében 2 gólon tartani. A második játékrészben négy gólt lőttünk létszám-azonos szituációban, a pálya valamennyi területén hatékonyan hokiztunk, éltünk a lehetőségekkel, melyeket nagyon jól játszottunk meg. Jesenice kétszer is betalált a harmadik játékrészben, de 2-5-nél nem jutott közelebb hozzánk. A meccs végén Yakimchuk újabb gólt szerzett, beállítva a végeredményt.”
HD HIDRIA Jesenice – Debreceni HK 2-6 (0-0, 0-5, 2-1)
Gólszerzőink: Yakimchuk (2), Rácz Kr., Ivanov, Filep és Kozma




