
Selyem Nándor együttese játszott fölényben a mérkőzésen, többet birtokolták a labdát, ráerőltették akaratukat ellenfelükre. A DEAC fiataljai próbáltak zártan, fegyelmezetten védekezni, de a sportiskolások többször megbontották védelmüket, mindkét félidőben dupláztak és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
DSC-SI – DEAC: 4:0 (2:0)
DSC-SI: Somogyi, Szabó B., Balogh (Gélh 66’), Botos (Sllai 55’), Szabó L. (Szabó B. 66’), Nemes, Varga, Sándor, Galla, (Kovács 55’), Bégányi, Szabó J.
Edző: Selyem Nándor
DEAC: Molnár, Borzán, Bartha, (Kocsis 46’), Tóth B. (Oláh J. 58’), Orosz, Bojti Á., Bojti L., Kádas, Ujvárosi (Oláh S. 58’), Kiss I., Szabó
Gólszerzők: Szabó L. 23’, 42’, Sallai 60’, Bégányi 91’
Selyem Nándor: A 90 perc során végig kézben tartottuk a mérkőzést, irányítottuk a játékot, több helyzetet kidolgoztunk, bár sokat kihagytunk, de négyet tudtunk értékesíteni. A védekezésünk is rendben volt, ellenfelünknek nem nagyon volt lehetősége veszélyeztetni a kapunkat. A 70. perctől mindenkit be tudtam cserélni, onnantól kicsit visszaesett a játék minősége, de a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Gratulálok a csapatnak a játékhoz és a győzelemhez.




