Magabiztos győzelem az Alfa ellen

Tíz góllal bizonyult jobbnak a DVSE az OB I/B-ben a gyengélkedő fővárosi csapatnál.

0

 

semleges_polo_kep_afp2_0-735x400-300x163 Magabiztos győzelem az Alfa ellen

A találkozó esélyese egyértelműen a hazai együttes volt, amire még inkább ráerősített az a tény, hogy a vendégeknél mindössze egy cserejátékos foglalt helyet a kispadon.

A találkozót azonban az Alfa kezdte jobban, az első találatot ők szerezték. Ezután elkezdte a góltermelést a hazai gárda: Somorjai Sebestyén kétszer, Orosz Tamás, Torda Péter és Turcsányi Ákos pedig egyszer voltak eredményesek, ezzel pedig 5-1-re vezetett a DVSE. Az első negyedet egy vendéggól foglalta keretbe.

A második játékrészben Rózsa Bence iratkozott fel a debreceni gólszerzők sorába. A negyed felénél Orosz Tamás megszerezte második találatát is. Nem sokkal később a vendégek is betaláltak (7-3). Két perccel a nagyszünet előtt Oltean Sebastian Stefan jegyezte a DVSE nyolcadik gólját, amire aztán ismét jött a vendégek válasza (8-4).

A harmadik negyed elején a kihagyott debreceni lehetőségek után Stefanidsz Levente már nem hibázott, találatával már 9-4 állt a Debreceni Sportuszoda eredményjelzőjén. Egy remekbeszabott kontra után újra Stefanidesz lövése talált utat a vendégek kapujába. Három perc elteltével ötmétereshez jutott a vendég gárda, amit Gergely Bence és a kapufa közös erővel hárított. A DVSE ezután tovább növelte előnyét: Somorjai Sebestyén megszerezte harmadik gólját a mérkőzésen. Három perccel a játékrész vége előtt Torda Péter, majd kisvártatva Oltean Sebastian Stefan is megszerezte második találatát, a vendégek részéről láthatóan elfogyott az egyébként sem túl nagy lendület. Az utolsó percben Turcsányi Ákos is feliratkozott a kétgólosok egyre bővülő táborába. A negyedet 6-0-val hozta le a hazai alakulat.

Az utolsó felvonásra már csak egy kérdés maradt: mekkora különbséggel nyer a DVSE? Egy perc sem telt el, és ismét büntetőt végezhetett el az Alfa, amit ezúttal már értékesítettek is. A vendégek küzdöttek a becsületükért, ami újabb találatot ért számukra (14-6). A hazai csapatból Rózsa Bence volt eredményes, de erre ismét góllal válaszolt az Alfa. A találkozó végéhez közeledve Oltean Sebastian Stefanmegszerezte saját maga harmadik, és a Debrecen tizenhatodik gólját. A vendégek azonban utolsó erejüket is felhasználva újra bevették Gergely Bence kapuját. Az utolsó percekben egymást érték a gólok. Hazai részről Oltean Sebastian Stefan és Turcsányi Ákos is betalált, majd egy debreceni időkérés után tovább nőtt a differencia a két együttes között Torda Péternek köszönhetően. A találkozót egy Alfa találat zárta le, mely kialakította a 19-9-es végeredményt.

A DVSE továbbra is hibátlan a 2018-as évben, harcban van a legjobb négybe kerülésért folytatott versenyfutásban. Legközelebb március 24-én játszik, akkor a közvetlen rivális Angyalföldi Sportiskola otthonában vizitál Miroslav Bajin csapata.

Férfi OB I/B Osztályú Országos Bajnokság B csoport 16. forduló:

DVSE – Alfa SC-ESMTK          19-9 (5-2, 3-2, 6-0, 5-5)

DVSE: Gergely Bence, Patócs Márton András, Szarvas Péter, Somorjai Sebestyén (3), Stefanidesz Levente (2), Orosz Tamás (2), Torda Péter (3), Dienes Imre Balázs, Oltean Sebastian Stefan (4), Klinga Benjámin, Rózsa Bence (2), Szilágyi Botond, Turcsányi Ákos (3), Somorjai Péter

Edző: Miroslav Bajin