Magyar aranyéremmel zárult a Bocskai Emlékverseny

Négy izgalmas nap után pénteken már csak a legjobbak léptek ringbe Európa egyik legrégebbi ökölvívó viadalán, ahol Gálos Roland révén magyar sikernek is örülhetett a lelátókat csordultig megtöltő debreceni közönség.

0

86177337_3015131438499113_4424724687578202112_n-300x207 Magyar aranyéremmel zárult a Bocskai Emlékverseny

A hét eleji bábeli zűrzavar után péntekre elcsendesedtek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok öltözőfolyosói, az utolsó versenynapon ugyanis csupán a döntőbe jutott huszonhat ökölvívó volt érdekelt a 64. Bocskai István Emlékversenyen. A nézőtéren ellenben egy szöget sem lehetett volna leejteni, a sportszerető debreceni közönség ugyanis ezúttal is kitett magáért, így tömött lelátók fogadták a viadal legjobb bokszolóit, köztük három magyar versenyzőt.

A délután öt órára meghirdetett kezdés előtt néhány perccel elindult a végső visszaszámlálás: a Europe együttes ismert dallamaira vonultak be a megnyitóra az elöljárók és a mérkőzésvezetők, majd a köszöntők, valamint a magyar himnusz után már az öklözőké volt a főszerep a ringben. A szervezők egyébiránt adtak a látványra is, a bevonuló klasszisokat fény- és füstáradat fogadta, a televíziós közvetítésnek köszönhetően pedig az egész ország figyelemmel kísérhette, hogy mire lesznek képesek honfitársaink a nemzetközi elithez tartozó riválisaik ellen.

A korábban megszokott gyakorlathoz képest ezúttal nem súlycsoportonként növekvő sorrendben zajlottak a küzdelmek, így némileg szokatlan módon a nehézsúlyúak fináléjával indult a péntek esti versenyprogram. Az olasz születésű, de spanyol színekben versenyző Jalidov Gazimagomed szokatlanul sok pontatlan ütést mutatott be az első két menetben, míg ellenfele, a brit királyi haditengerészetben szolgáló George Crotty elsősorban jó védekezésére apellálva, megosztott pontozással megnyerte a csörtét. A folytatásban már magyar finalistának is szurkolhattunk, az elődöntőben az olimpiai ezüstérmes Sofiane Oumihát legyőző, 63 kilogrammos Kovács Richárd ezúttal Dzmitriy Asanau személyében egy Vb-bronzérmessel találta szemben magát. Az első menetben a fehérorosz lépett fel kezdeményezőbben, egyenesekkel operált, de kevés tiszta találatot láthatott a publikum. A folytatásban felütésekkel próbálkozott a magyar fiú, de Asanau kontrollálta az összecsapást, és megérdemelten győzött, míg Kovács Richárd fényesen csillogó ezüstéremmel zárta a rangos viadalt. Az első blokk utolsó mérkőzésén, 91 kilogrammban rendkívül ellentétes stílusok találkoztak: a mozgékony, fürge indiai Chauhan megosztott pontozással szenvedetett vereséget a mindössze húsz esztendős, ám bivalyerős testütésekre képes kazah Oralbaytól.

84336360_3405777762826522_1930695053475315712_n-300x164 Magyar aranyéremmel zárult a Bocskai Emlékverseny

„Sajnálom, hogy nem jött össze a győzelem, mert véleményem szerint nem sokkal volt jobb a fehérorosz srác – mondta Kovács Richárd az ezüstéremmel a nyakában. – Fodor Milánnal kell megküzdenem az olimpiai selejtezős csapatba kerülésért, ebből a szempontból is fontos volt ez a verseny, s úgy érzem, nem vallottam szégyent. Az elődöntőben az olimpiai ezüstérmest sikerült felülmúlnom, mégis a mai volt a legnehezebb mérkőzésem, de a vereség ellenére is tudok örülni a második helynek.”

Az eredményhirdetéseket követően ismét felhördült a magyar közönség, ugyanis Gálos Roland lépett ringbe, aki tavaly már felállhatott a dobogó legfelső fokára a Bocskai Emlékversenyen, ezúttal pedig a francia Samuel Kistohurry ellen igyekezett megvédeni címét. Dr. Csötönyi Sándor és Erdei Zsolt a ring mellől folyamatosan instruálta a magyar öklözőt, aki az első menetben inkább védekezésre kényszerült, ám idővel átvette az irányítást, s csapott horogütésekkel őrölte fel a francia erőtartalékait. Gálos immár negyedik csörtéjét vívta a viadalon, a bajai klasszis azonban nem fáradt el a hajrára, s a lehető legkisebb különbséggel, megosztott pontozással diadalmaskodott! Ez volt a magyar küldöttség első aranyérme az idei Bocskain, de egy fontos döntő még várt ránk: miután a horvát Marko Milun szupernehézsúlyban imponáló ökölvívással felülmúlta francia riválisát, Nagy Tímea lépett kötelek közé. A 75 kilogrammos, debreceni illetőségű kiválóság a viadal során magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a csütörtöki elődöntőben kazah ellenfélen jutott túl, ezúttal pedig a mezőny egyik legnagyobb sztárja, a világbajnok Zenfira Magomedalieva ellen döntőzött. Az első menetben aktívabbnak és gyorsabbnak tűnt az orosz, ám korántsem verhetetlennek, a 12-szeres magyar bajnok közönségkedvenc pedig igyekezett kihasználni riválisa gyengeségeit. Az utolsó menetben érvényesült Magomedalieva technikai fölénye, s bár Nagy Tímea becsülettel ment előre, ez a tisztes helytálláshoz, és az ezüstéremhez volt elegendő.

84182942_500145980882462_4366963068278669312_n-300x199 Magyar aranyéremmel zárult a Bocskai Emlékverseny

A debreceniek sportszeretetét kitűnően mutatja, hogy a késő estébe nyúló pénteki program második felét is teltház előtt rendezték, annak ellenére, hogy magyar ökölvívónak már nem szurkolhattunk. A kiváló hangulat adott volt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hiszen Gálos Roland aranyérmét követően már „páholyból” figyelhettük a történéseket. A hölgyeknél két orosz-indiai slágerdöntőt is rendeztek, melyből ezúttal előbbiek jöttek ki jobban, 51 kilogrammban Svetlana Soluianova, míg egy súlycsoporttal feljebb Liudmila Vorontsova nyerte a Bocskai Emlékversenyt. Az elmúlt években ökölvívó nagyhatalommá váló dél-ázsiaiak ráadásul a férfiaknál is aranyérem nélkül maradtak: pehelysúlyban a kazah Makhmud küzdelmes mérkőzésen, egyhangú pontozással múlta felül Lalithát. Az utolsó blokkra is maradtak látványos és izgalmas csörték, a kazah Rimma Volossenko például meglepte az ifjúsági Vb-bronzérmes Ekaterina Dynniket, és megnyerte a női 60 kilogrammosok viadalát. A férfiaknál is borult a papírforma, a francia Hambli Wahid ugyanis nagyváltósúlyban megosztott pontozással legyőzte az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kazah Talgatot, ám a mérkőzés képét látva a döntéssel alighanem kevesen értettek egyet a csarnokban… Zárásként a Victor Yoka heroikus küzdelemben zsebelt be újabb aranyérmet a galloknak, számunkra azonban egyértelműen Gálos Roland volt a nap hőse, aki 57 kilogrammban címet védett a Bocskai Emlékversenyen.

„Az első menetben visszafogottabb voltam, ám idővel igyekeztem átvenni a kezdeményezést, mert éreztem, hogy meglehet a meccs – értékelt az idei viadal egyetlen magyar bajnoka, aki tizenöt kiváló öklözőt megelőzve emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. – Nagyon örülök a sikernek, hiszen a legyőzött riválisaimmal az olimpiai kvalifikációs tornán is összesorsolhatnak, s így önbizalommal telve várhatom a küzdelmeket. A cél egyértelmű, szeretnék kijutni a tokiói olimpiára.”

86176367_2592367797706255_2091560360602501120_n-300x183 Magyar aranyéremmel zárult a Bocskai Emlékverseny

Gálos Roland tehát megfogalmazta az elvárást, a magyar ökölvívók pedig az elmúlt öt napban megmutatták a debreceni közönségnek, hogy egyáltalán nem légből kapott ötlet ötkarikás álmokat szövögetni. Gratulálunk honfitársainknak, s sok sikert kívánunk az olimpiáig vezető úthoz!

P.G.

Fotó: É.P.