Fotó: dvsckezilabda.hu
Már másfél órával a kezdés előtt megérkeztek az első szurkolók a Hódosba. Kézilabdaünnepre készült mindenki. A szezon meglepetéscsapatának kikiáltott DVSC SCHAEFFLER a világsztárokkal teletűzdelt háromszoros győztes, címvédő Vipers Kristiansand ellen játszott Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt. Ajándék volt ez a csapatnak a szenzációs csoportkörös teljesítményért. Csordultig telt az aréna a kezdő sípszóra. A Loki ezúttal a sérült Hámori Konszuéla mellett az egyik vezérét, Vámos Petrát is nélkülözni kényszerült, akinek az egyik hétközi edzésen fordult ki a bokája.
A Vipers kezdte a mérkőzést és egy közel két percig tartó támadásból meg is szerezte a vezetést, aztán a következőből kettőre növelte az előnyét. A Loki azonban nem ijedt meg a nagynevű ellenféltől. Előbb felzárkózott, majd rövid időre a vezetést is átvette. Fej-fej mellett haladt a két együttes az első negyedórában. Hol a norvégok vezettek, hol mi, a különbség azonban nem nőtt kettőnél nagyobbra. A 18-ik percben húzott el először három góllal a Vipers, miután Csernyánszki életerős lövése kifelé pattant a lécről. A mieink azonban nem estek kétségbe. Három kiváló védekezés után három gólt lőve egyenlítettünk. A 20-ik percben 12:12 állt az eredményjelzőn. A DVSC SCHAEFFLER extázisban játszott, a védekezés felkeményedett és támadásban is mindig volt, aki előlépjen vezérnek. Így aztán a címvédő nem tudott elhúzni, sőt, a félidőben is döntetlen volt az állás.
Góllal kezdte a második játékrészt a Debrecen és így ismét átvette a vezetést. Sőt a folytatásban sikerült növelni is az előnyt. A lendületben lévő Loki mintha egyre inkább elhitte volna, hogy lehet esélye a sztárcsapat ellen. A 43-ik percben három, az 50-ik percben pedig 4! góllal vezetett a DVSC SCHAEFFLER! Kapaszkodnia kellett a címvédőnek és kapaszkodott is. Az utolsó 5 percre egyetlen gól maradt az előnyből. A végére mintha picit elfáradt volna a csapat. Támadásban már nem volt meg a frissesség és védekezésben is le-lemaradtunk, így aztán a Vipers átvette a vezetést. Az utolsó percekre sajnos az addig minimális hibával tevékenykedő játékvezetők is elvesztették a fonalat, így néhány kétes ítélettel megfosztották a Lokit a bravúr lehetőségétől. A norvég sztáregyüttes vért izzadva, nagy nehezen, egy góllal megnyerte a mérkőzést. Sokkal többet érdemelt volna a hazai csapat…
DVSC SCHAEFFLER – VIPERS KRISTIANSAND: 28–29 (16–16)
DVSC: GABRIEL – Grosch 1, Kácsor, Füzi-Tóvizi, PLANÉTA 5, SZABÓ N. 6, PETRUS 3
Cserék: BARTULOVIC (kapus), Töpfner 5 (5), HAGGERTY 2, JOVOVICS 5, Hornyák D., Csernyánszki 1
Edző: Szilágyi Zoltán
KRISTIANSAND: KATRINE LUNDE – Knedliková 1, VJAHIRJEVA 7 (1), Arcos 1, Tchaptchet, ABBING 13 (5), S ANDERSEN 6
Cserék: Börjesson (kapus), Waade, Höve, Roberts 1, Schulze Hesselberg
Edző: Tomás Hlavaty