Fotó: Ásztai Csaba
Hétvégén ismét felbőgtek a motorok a cívisvárosi oválon, ugyanis két napig szórták a salakot 250 köbcentis gépeiken az ifjúsági motorosok. Szombaton 32 vaspapucsos két elődöntőben küzdött meg az első nyolc-nyolc hely egyikéért, amely pozícióval elnyerték a jogot, hogy a vasárnapi döntőben is húzhassák a gázt. A SpeedWolf Debrecen Speedway Team kiválósága, Lovas Zoltán az első csoportban a harmadik helyen zárt és készülhetett a fináléra.
A hét utolsó napján izgalmas futamokat láthattak mindazok, akik kilátogattak a Gázvezeték utcai pályára. Hárman, az ifi világbajnok Maksymilian Pawelczak, Villads Pedersen és William Cairns kiemelkedtek a mezőnyből, várható volt, köztük dől el, ki lesz idén Európa legjobb salakszórója. Az utolsó futamban a brit fiatalnak technikai problémái akadtak, így ő ki is szállt a versenyből. A lengyel és a dán vaspapucsos végül különfutamban döntött az első hely sorsáról, végül a nap zárásaként Maksymilian Pawelczak állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Lovas Zoltán is emelt fővel motorozhatott le a pályáról, szorgosan gyűjtötte a pontokat, melyekből hetet szerzett, ezzel Európa 120. legjobb ifjúsági salakmotorosa lett 2024-ben.