Márián Blanka: „sokat dolgoztunk, sikerült előrelépnünk”

A DVSC Schaeffler serdülőcsapatának edzője szerint a lányok megértették, csak munkával lehet előrelépni és fejlődni.

0

40353140_2164968640385984_803661313921253376_n-300x200 Márián Blanka: „sokat dolgoztunk, sikerült előrelépnünk”

Július 23-án kezdtük meg a felkészülést, mivel idén vettem át a csapatot, illetve jöttek új játékosok, az elején még egymásra kellett hangolódnunk a lányokkal, de fokozatosan hozzászoktak az edzésmódszeremhez, egyre gördülékenyebbek lettek az edzések. Felmérésekkel kezdtünk, ezáltal képet kaptam a játékosok állapotáról, majd elkezdtük a korosztálynak megfelelő munkát. Az erőnléti edzések mellett az egyéni képességeket is próbáltuk fejleszteni, javítani a cselezőkészséget, bővíteni a lövőrepertoárt, illetve nagy hangsúlyt kaptak a taktikai elemek, sokat gyakoroltuk a védekezést és a támadást. A cél az volt, hogy az alapképességeket továbbfejlesszük, a lányok megértették, ha egyénileg jobbak, akkor csapatként is jobban funkcionálnak. Mindenki nagyon pozitívan állt a munkához, edzéseken próbálták kihozni magukból a maximumot, ennek következményeképp egyénileg és csapatként, kis lépésekkel ugyan, de folyamatos volt a fejlődés minden téren, egy-egy elemet egyre változatosabban tudtak kivitelezni. Hosszú távú célunk, hogy minél több saját nevelésű játékost kineveljünk, akik idővel a felnőtt csapatot tudják erősíteni.

A bajnokságban nem az eredményesség a legfontosabb szempont, a mérkőzések egyfajta mérőeszközök, természetesen szeretünk játszani, nyerni, de fontosabb a fejlődés. Éppen ezért idén csak egy bajnokságban indultunk, kevesebb mérkőzést játszottunk, mint az előző bajnoki évben, így több idő jutott magára a képzésre. A bajnoki szereplésünket, ha számszerűsítve nézem, elégedett lehetek, az Orosháza elleni mérkőzésünk volt egy kicsit nyögvenyelős, illetve a Ferencváros elleni nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Az MTK otthonában viszont megmutattuk, hogy tudunk küzdeni, az a mérkőzés kiemelkedik a többi közül, főleg a végjáték, nem adtuk fel, végig nagyot küzdöttünk és hátrányból fordítva sikerült nyernünk.

Összességében a lányok munkájával és bajnoki teljesítményével elégedett vagyok, sokat dolgoztunk, sikerült előrelépnünk. Ma még lesz egy játékosabb, csapatépítő foglalkozás, utána kezdődik egy hosszabb szünet, de egyéni feladatokat kapnak majd a lányok, és legközelebb január 2-án fogunk találkozni.

A DVSC Schaeffler serdülőcsapatának őszi statisztikája:

11 mérkőzés, 10 győzelem, egy vereség, 280 lőtt és 202 kapott gól. 20 ponttal az első helyen zárták a bajnokság őszi szakaszát.

Legeredményesebb játékos Csenyánszki Liliána 10 mérkőzésen szerzett 55 góljával.

Szép volt lányok! Hajrá Loki!