Más dimenzióban játszottak a lányok, mint ellenfelük

A rájátszás második fordulójában a DEAC női futsalosai a PAFC csapatát fogadták.

0

54432976_2684296024946397_6939997599294291968_n-300x222 Más dimenzióban játszottak a lányok, mint ellenfelükFotó: DEAC Női Futsal Facebook

Hamar megmutatkozott, hogy egyetemi csapatunk jobb játékerőt képvisel, mint ellenfele, még negyedóra sem telt el a mérkőzésből, de már hat gól szerepelt a DEAC neve mögött. Szervezetten, fegyelmezetten és nagy kedvvel játszottak Üveges Katalin lányai, uralták a játékot, helyzeteiket jó hatékonysággal használták ki. Szünet után is csapatunk dominált, sorban dolgozták ki a helyzeteiket és még hárommal megtoldották góljaik számát.

Nagy volt a különbség a két csapat között, mind játékban, mind tudásban, a vendégeknek egy pillanatig nem volt esélyük még arra sem, hogy szorosabbá tegyék a mérkőzést. A lányok szemre is tetszetősen játszottak, külön öröm, hogy öten is feliratkoztak a gólszerzők közé, ez jelzi a csapat erejét. A jó csapatjátékhoz kiváló kapusteljesítmény párosult.

A győzelemnek köszönhetően élre állt a táblázaton egyetemi alakulatunk, látva a mai teljesítményt, bízhatunk abban, hogy a hátralévő hat forduló után is ott fognak maradni.

Szép volt lányok!

DEAC – PAFC: 9:1 (6:0)

DEAC: Tóth Renáta, Üveges Katalin, Tóth Nóra, Czégény Zsuzsánna, Horváth Viktória

Cserék: Mága Alexandra, Horváth Petra, Böröczky Szilvia, Fekésházy Eszter, Bornemissza Barbara

Játékos-edző: Üveges Katalin

Gólszerzők: Horváth Viktória 2’, 4’, Mága Alexandra 5’, 8’, Üveges Katalin 12’, 23’, 35’, Czégény Zsuzsánna 13’, Bornemissza Barbara 38’

Üveges Katalin: Az egész mérkőzésen tetszetősen, magabiztosan játszottunk, kiütközött játékban a különbség a két csapat között. Ellenfelünk nem játszott rosszul, de mi egy nagyon jó napot fogtunk ki, az első félidőben szinte minden összejött, szép gólokat szereztünk. A második félidőben már kevésbé voltunk hatékonyak, rengeteghelyzetet kidolgoztunk, de “csak” hármat tudtunk gólra váltani. Ellenfelünk ebben a játékrészben erőre kapott, de annyira azért nem, hogy dominálni tudjon, más dimenzióban játszottunk, más volt a játékunk sebessége, mint az övéké, kiütköztek az egyéni képességékbeli különbségek. Maximálisan elégedett vagyok a lányok teljesítményével, jó volt a játék, gratulálok a csapatnak a fölényes győzelemhez.