A 2017-18-as szezonban még nem találkozott egymással a két csapat, az elmúlt idényben a 3. helyért folyó párviadal során küzdöttek meg utoljára, akkor a hat mérkőzésig húzódó összecsapás a fehérvári alakulat győzelmével ért véget. Mivel a vendégcsapat korántsem gyengült tavaly óta, nagy összegben le lehetett fogadni, hogy ezúttal is nehéz percek várnak a fiainkra.

Lendületes, nagy iramú játékkal indult a mérkőzés, mindkét kapu előtt adódtak veszélyes helyzetek. A 3. percben a vendégek hátvéd pozícióból lőttek egy vasat, aztán az 5. percben kettős emberhátrányba kerültek. Az előnyben aktívan hokiztak a mieink, főleg Kuleshov lövései teremtettek meleg pillanatokat a fehérvári csapat számára. A vendégek kivédekezték a debreceni dupla fórt, ezután nyílt sisakos játék folyt a pályán. 11.18-nál Császár Hunor lépett ki egy gazdátlan koronggal és megszerezte a Fehérvárnak a vezetést. 13.06-nál Kuleshov kígyózott át a vendégek védelmén és a kapust a becsapva a hálóba helyezte a pakkot. Az egyenlítés után egyre keményebben nyomott az akadémista csapat, a mieink azonban elszántan és hatásosan védekeztek. Döntetlen állással vonultak pihenőre a csapatok.

Hazai gól nyitotta meg a 2. játékrészt: Kuleshov visszatett korongjára Rácz Kristóf érkezett pontosan és a hálóba vágta a pakkot. 23.38-nál Markov-ot küldték ki durva játékért és az előnyben egyenlített a Fehérvár; Szabó Dávid blokkról felvágódó lövése behullott Gönczi hálójába, roppant szerencsés/szerencsétlen találat volt… 28.51-nél Filep Zsombor és Dézsi csapott össze, mindketten a büntetőpadra kerültek. Végig nagyon kemény fizikai hoki folyt a jégen, nem véletlen, hogy a 10. percben vérző sérülés miatt jégtisztítás vált szükségessé. A felforrósodó kedélyeket Kuleshov hűtötte le, aki 35.10-nél Rácz Kristóf hajszálpontos indításával kilépett és elegáns góllal újra megszerezte a mieinknek a vezetést. A 36. percben Erdély után Szabó Dávid is a kiállítás sorsára jutott, mi pedig kihasználtuk a dupla fórt: Kuleshov, Márton Koppány és Darabos precíz összjátéka végén a hátvéd góllal fejezte be az akciót. Kétgólos hazai vezetéssel fordultunk a 3. játékrészre.

A 3. harmadban Salló már az 1. percben a büntetőpadra került, amit ki is használtak a vendégek; kijátszott akció végén Vértes Náthán szépített. 46.26-nál a mindenütt jelen lévő Kuleshov ismét állva hagyta a fehérvári védőket és már a harmadik gólját jegyezte! Két perccel később Búzás Arnold faragott a Fejér megyeiek hátrányán, 50.33-nál azonban megint jött Darabos és belőtte Rácz, valamint Kozma átadását. A Fehérvár kapuvédője, Pinczés Bendegúz „besokallt” és a botján töltötte ki a dühét, 10 perces fegyelmi büntetés lett a jutalma. A harmad felétől a mieink jobbára védekeztek, de az eredményt nem tudtuk tartani: 54.59-nél Markov 2 perces kisbüntetést kapott gáncsolás miatt és 56.08-nál egy kapu előtti kavarodás végén Mihály ismét egy gólra hozta fel a vendégeket. A vendégcsapat mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, 59.38-nál a kapusukat is lehívták, de a hat mezőnyember sem tudott segíteni. 22 másodperccel a mérkőzés vége előtt többszöri próbálkozás után Kiss Tamás emelte be a korongot saját harmadából a Fehérvár elárvult kapujába.

A mieink a végsőkig kiélezett, hatalmas csatában, megérdemelten győzték le a nagyon felkészült, képzett hokisokból álló fehérvári alakulatot, bizonyítva, hogy a Vasas legyőzése nem csupán „kifutott eredmény” volt. A találkozó kiváló hírverést biztosított a jégkorongsport számára, ennek megfelelően a „nagyérdemű” az elejétől a végéig izgult és jól szórakozott. Szilágyi Levente másodedző méltán dicsérte a játékosait, akik nagy szívvel, koncentráltan és fegyelmezetten küzdöttek, de a jók közül is kiemelte a mesterhármast jegyző Kuleshov és a két gólt elérő hátvéd, Darabos Krisztofer teljesítményét.

Debreceni HK-ifj. Ocskay Gábor JA  7-5 (1-1, 3-1, 3-3)
Gólszerzők:
 Kuleshov (3), Darabos (2), Rácz és Kiss Tamás, illetve Császár, Szabó, Vértes, Búzás és Mihály