
Nehéz helyzetből, de bizakodva várhatja a DEAC együttese az NB III tavaszi folytatását. A cívisvárosi együttes vezetősége négy rutinos játékossal erősítette meg a keretet: Máté Péter, Spitzmüller István, Nagy Róbert és Tatár Eduárd érkezett a hajdúságiakhoz.
„Fiatal kerettel vágtunk neki a bajnokságban, a rutin olykor hiányzott az ősz során. Nem csak jó játékosok, hanem jó emberek is csatlakoztak a DEAC-hoz. Az új futballisták példaképek is lehetnek a fiataloknak” – nyilatkozta Pöszmet Tibor szakosztályvezető a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették az újoncokat.
Bács Zoltán megjegyezte, tisztában voltak vele, hogy újoncként nem lesz könnyű dolguk. Kiemelte, hogy az alakulatnak szüksége volt „vérfrissítésre”.
Máté Péter elmondta, olyan koncepciót vázoltak fel neki, amelyre gyakorlatilag egyből igent mondott. A korábban a DVSC-t éveken keresztül erősítő védő szerint az edzőmeccseken biztató teljesítményt nyújtott az egylet, ha ezt a formát át tudják menteni a bajnokikra, elkerülhetik a kiesést.
„Már nyáron is lehetőségem nyílt arra, hogy a DEAC-ban folytassam a pályafutásomat. Jól érzem magam az együttesben, a beilleszkedés zökkenőmentesen ment, a társak elfogadtak bennünket. Úgy gondolom, a tapasztalt és a fiatal futballisták remek elegyet alkotnak” – mutatott rá Spitzmüller István, aki Salgótarjánból tette át a székhelyét Debrecenbe.
„A nyáron nem volt sok időnk az átigazolásokra. Az őszi szezon után világossá vált, hogy frissítenünk kell a keretet. Szerencsére az edzőmérkőzéseink jól sikerültek. Már a bajnokság előtt meghatároztuk, hogy elsődleges célunk a bennmaradás, úgy vélem, az első tízben végzünk a pontvadászat végén” – adott hangot optimizmusának Sáfár László vezetőedző.
A DEAC-nak még van pár napja a finomhangolásra, a 2018-as esztendő első harmadosztályú találkozóját március harmadikán vívja Sáfár László legénysége a Füzesgyarmat ellen.




