Fotó: 3×3 Debrecen
Elérkezett a nagy nap, este útjára indul a labda a 3×3-as kosárlabdázók olimpiai selejtezőjén, a Nagytemplom előtt felállított miniarénában. Mindkét nemnél hat csapat száll harcba az olimpiai kvótáért, a tét pedig hatalmas, hiszen csupán az első helyezettek lehetnek ott Tokióban. Az erőviszonyok ismeretében lányainknak lehet erre reális esélyük, Károlyi Andrea tanítványai Grazban csoportgyőztesként zártak, de az egyenes kieséses szakaszban a franciák megálljt parancsoltak a mieinknek.
„A grazi selejtező csoportmérkőzésein remekül teljesítettünk, az első helyen jutottunk tovább, ám a folytatásban összekerültünk a bivalyerős franciákkal – tekintett vissza Medgyessy Dóra, a női válogatott debreceni tagja. – Az a mérkőzés megmutatta a kosárlabda minden szépségét, ötpontos hátrányból kapaszkodtunk vissza, majd a hosszabbításban egyetlen ponttal bizonyult jobbnak riválisunk. Óriási élmény lesz újra hazai környezetben játszani, ráadásul végre szurkolók előtt, ez extra motivációt ad mindenkinek. Ezen a szinten már nüánszok döntenek, ugyanis hat kiváló csapat alkotja a mezőnyt, ezért a jó formaidőzítés nagyon fontos, vasárnap kell a legjobbunkat nyújtani, hogy megválthassuk a tokiói repülőjegyet. Roppant elszántak vagyunk, mindent meg fogunk tenni a kvótáért, a szurkolókat pedig szeretettel várjuk, a támogatásukra nagy szükségünk van.”
A magyar válogatott Hollandia és Észtország társaságában a B-csoportba kapott besorolást, mindkét mérkőzését pénteken játssza a csapat. Érdekesség, hogy a grazi tornán is ez a két csapat volt az ellenfél, az észteket akkor 21–10-re, míg az oranjét 17–13-ra múltuk felül. A másik hármasban Olaszország, Irán, valamint Tajvan küzd a továbbjutásért. A háromnapos olimpiai selejtezőre a belépés ingyenes, azonban védettségi igazolvány felmutatása kötelező.
P.G.





