Fotó: Ásztai Csaba
Mezőkövesden folytatódott a DVSC nyeretlenségi sorozata, mely gárda 2-1-es vereséggel zárta a matyóföldi kiruccanást. A 13. fordulóban még nehezebb feladat várt Srdjan Blagojevic legénységére, ugyanis a jó formában lévő és a dobogó második fokán álló Paks ellen léptek pályára a Nagyerdei Stadionban. Mivel az üldözők már abszolválták mérkőzéseiket, a piros-fehérek a 9. helyről várhatták a vasárnapi párharcot.
A Loki szakvezetője változtatott a mezőkövesdi kezdőn, a védelem tengelyében ezúttal Dreskovicnak szavazott bizalmat, szűrőként pedig Manrique volt Loncar párja. Oleg Romanchuk csak a kispadon kapott helyet, míg Ojediran nem került a meccskeretbe. A debreceni játékosok abban a tudatban léptek pályára, ha nyernek csatlakozhatnak az élmezőnyhöz. Mivel idén ez volt a Vasutas utolsó hazai fellépése, győzelemmel szerettek volna búcsúzni a hazai publikumtól, illetve három pontot ajándékozni a klub legendájának, Dombi Tibornak, aki szombaton töltötte be 50. életévét.
Paksi lábról indult útjára a labda, miután Rúsz Márton játékvezető engedélyt adott a kezdésre. Az atomvárosiak kezdtek aktívabban, az első percekben leginkább debreceni térfélen zajlott a játék, de Megyerit ebben a periódusban még nem tesztelték a vendégtámadók. A 4. minutumban Ferenczi vette célba a kaput, ám a labda a bal kapufa mellett egy méterrel jutott az alapvonalon túlra. A másik oldalon Silye előtt adódott lehetőség, miután Lagator eladta a labdát, de Megyeri tökéletes ütemben mozdult ki kapujából és felszedte a játékszert. Nem sokra Rá Windecker került nagy helyzetbe ám senkitől sem zavartatva 16 méterről fölé lőtt. A Paks irányította a játékot, védekezésre kényszerítve a hazaiakat, be is szorultak a piros-fehérek tizenhatosuk elé. Eléggé dadogott a Vasutas gépezete, sok volt a hiba, az eladott labda és a pontatlanság a játékban, a támadások így elakadtak a paksi térfél közepén, mindezek mellett a védelem is bizonytalan volt. A 32. percben Bárány lőhetett az ex debreceni Kinyik mellől, ám rosszul célzott, a labda jócskán elkerülte a kaput. A másik oldalon Horváth tüzelt 16-ról, lökete megpattant Lagator lábán, de így is kevéssel tévesztett célt. Hiába a vendég fölény, a 37. minutumban a debreceni publikum volt talpon, megszerezte a vezetést a DVSC: Bódi pontos beadása Loncar fejéről került Bárányhoz, aki az ötösről fejelt a hosszú irányába, de Szabón megpattant a labda, melyre Vajda csapott le és közelről nem hibázott (1-0). A hátralévő időben már nem kerültek veszélybe a kapuk, így egygólos hazai előnnyel zárult az első játékrész.
A DVSC szakvezetője nem látott okot a cserére, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát a negyedórás pauza letelte után. Bárány helyzettel indult a második félidő, de a Loki támadója ha kevéssel is, de mellé fejelt. A másik oldalon Papp Kristóf előtt adódott lehetőség, ám hazai védelem az utolsó pillanatban szögletre mentett. Loncar duplázhatta volna meg a hazai előnyt az 50 percben, aki Bódi beadása után csúsztatta meg a labdát, Szappanos azonban bravúrral hárított, mint ahogy szöglet után is Dreskovic fejesénél is. Az 58. minutumban Megyeri is bemutatta első bravúrját, Lenzsér közeli lövésénél védett hatalmasat, így továbbra is 1-0 állt az eredményjelzőn. Volt munkája a VAR-szobában ülőknek, előbb Kusnyír megmozdulását vizsgálták, majd egy lehetséges paksi büntetőt elemeztek. Hosszan vizsgálták, Lagator szabálytalankodott-e Windeckerrel szemben, végül Rúsz Mártonnak is vissza kellett nézni az esetet, majd megszületett a döntés, a paksi támadó lesen volt az átadás pillanatában, így debreceni szabadrúgással folytatódott a játék. A 72. percben egy szép támadás végén Ferenczi centerezett ám középen nem érkezett társ, így oda lett a helyzet. Megyeri második bravúrját is bemutatta a 73. minutumban, vetődve tolta szögletre Hahn közeli fejesét, megmentve ezzel csapatát a góltól. A másik oldalon Ferenczi tornáztatta meg Szappanost, a paksi cerberus vetődve hárította a löketet. Pörögtek az események, Szabó Bálint és Bárány révén mindkét oldalon voltak helyzetek, ám a gólok számában nem történt változás. A 86. percben Dzsudzsák végleg lezárhatta volna a mérkőzést, ám a Loki csapatkapitánya 11 méterről, senkitől sem zavartatva Szappanosba lőtte a labdát, vagy fogalmazhatunk úgy, bravúrral védett a paksi hálóőr. A 87. minutumban Bévárdit csak szabálytalanul tudta megállítani Szabó János a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig habozás nélkül mutatott a tizenegyespontra. Szappanos azonban sokadik bravúrját bemutatva kapufára ütötte Dzsudzsák büntetőjét, majd a kipattanó után a második kísérletet is hárította. A hátralévő időben mindent megpróbáltak az atomvárosiak, hogy legalább egy pontot megmentsenek, de a piros-fehérek a nyolcperces hosszabbításban is megőrizték egygólos előnyüket és hosszú idő után ismét győzelmet ünnepelhettek.
Labdarúgó NB I 13. forduló
DVSC – Paks: 1-0 (1-0)
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Manrique (O. Romanchuk 67′), Loncar – Vajda (Bévárdi 67′), Dzsudzsák (Domingues 91′), Bódi (Oliviera 75′) – Bárány (Majdevac 91′)
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Szabó, Ozsváth (Beke 85′) – Papp K., Windecker, Mezei (Szabó I 67′), Silye (Kovács 42’) – Pesti (Hahn 67′), Horváth (Skribek 67′)
Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Vajda 37’




