Fotó: deac.hu
Mivel az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban már javában zajlanak az előkészületek a hétvégén kezdődő női U19-es világbajnokságra, némileg szokatlan helyszínen, a Szent Efrém Tornacsarnokban gyűltek össze a Debreceni Egyetem férfi kosarasai az új szezon első edzésére. A nyár folyamán szerződtetett szerb vezetőedző, Milenko Topics a keddi foglalkozáson irányította először a cívisvárosi alakulatot, a fókusz pedig az ismerkedés mellett az alapmozgások begyakorlásán, illetve a megfelelő helyezkedés elsajátításán volt.
A még foghíjas keretben a „régiek”, azaz Polyák László, Djordje Drenovac, Tóth Ádám, Kovács Ákos és Balázsi Soma mellett már új arcokkal is találkozhattunk, hiszen Djordje Dzseletovics, Kerpel-Fronius Gáspár, és a Pécsről visszatérő Gáspár Mátyás is szerelést öltött. Hamarosan azonban a többiek is befutnak, így a jövő hét elején várhatóan már mindenki Topics mester rendelkezésére áll majd.




